(N)ők is hősök

Egy ritkábban emlegetett témát, az első világméretű konfliktust megszenvedő nők sorsát tárja fel a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház Galériájában csütörtökön megnyílt (N)ők is hősök – Magyar női sorsok az I. világháborúban című kiállítás. A Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központja jóvoltából megszülető tárlat november 12-ig látogatható.

A tárlatot Tamás Sándor megyetanácselnök nyitotta meg, felidézve azoknak az asszonyoknak az emlékét, akik 1848-ban és 1914-ben is tették kötelességüket. „Azokat az édesanyákat szeretném köszönteni, akik gyerekeket szültek, és bátor szabadságharcos fiakat neveltek; azokat az asszonyokat köszöntöm, akik puskaport gyártottak, akik a fronton harcoltak, akik gyámolították és ápolták a sebesülteket; azokat az asszonyokat, akik a mostani időben is mindvégig mellettünk, férfiak mellett állnak, bajban és örömben egyaránt” – fogalmazott.

A kiállítás a hétköznapi női hősöket mutatja be megrázó és szívhez szóló módon. Az első nagy háború idején még nem lévén női katonák, a gyengébbik nem szerepvállalása némileg korlátozott volt. A férfiak lelkesítése, a sebesültek ápolása a hagyományos elvárások közé tartozott, de a frontra került milliónyi férfi helyét is zömmel nekik kellett betölteniük a gazdaságban.

A kiállítás anyagát méltató Dimény-Haszmann Orsolya muzeológus néprajzosként közelítette meg a témát, hangsúlyozva, a tárlat nem a történelemkönyvekből ismert száraz adatok révén világít rá a háborúra, hanem azok szemén keresztül, akik végigszenvedték ezt az időszakot.

– A katonánál mindig ott volt a nő, az édesanya, a szerelmes, a hitves képe. Ezekben az években nagyon megváltoztak a női szerepek, mert bár addig is dolgoztak cselédként, gyárakban, telefonos kisasszonyként, de tömegesen nem foglalkoztatták őket. Úgy tartották, a finom női lélekhez elsősorban a férfiak gyámolítása illik, ezért háború idején az ápolónő szerepét tartották a legelfogadhatóbbnak számukra – mesélte Dimény-Haszmann Orsolya, aki az önkéntes vöröskeresztes nővérként tevékenykedő Végh Ilona naplóját tanulmányozza.

A muzeológus szerint a leginkább emlékverses füzethez hasonlítható naplókban megjelenő humoros bejegyzések és kifejező karikatúrák mellett számos olyan adatot találunk, amelyek sok érdekességet szolgáltathatnak az utókornak és kutatóknak, annál is inkább, mivel – a tábori postai levelezőlapokkal ellentétben – ezeket nem cenzúrázták.

A kiállítás túlnyomórészt korabeli fényképekre támaszkodva, több témakörre bontva idézi meg a világháború asszonysorsait, benne többek között a szorongásos és nélkülözéssel teli mindennapokkal, a nehézkes kapcsolattartással, a megváltozott munka világával, a közerkölcs romlásával és az elkerülhetetlen személyes tragédiákkal. A fényképek jól érzékeltetik, hogy a megváltozott helyzet közepette mennyiféle új szerepkört kaptak az árván és özvegyen maradt lányok és asszonyok, miután kénytelenek voltak átvenni az addig hagyományos férfiúi feladatokat.
Szebeni Zsuzsa a szervező intézmény igazgatójaként köszönetet mondott a tárlat három kurátorának, Bodnár Zitának, Kincses Károlynak és ifj. Bertényi Ivánnak, előrevetítve, hogy a továbbiakban is foglalkozni kívánnak a témakörrel.