A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
2020. szeptember 18., 00:132020. szeptember 18., 00:13
Olvastuk a Trágyatárolók a talajvizek védelmében című cikkükben (Székely Hírmondó, 2020. szept. 1.), hogy „nálunk a megyében szigorúak a hivatalok, nincsenek túlkapások”. Mi, magyarhermányi kisállattartó-gazdák kiegészítenénk ezt a meglátásunkkal: nincsenek ellenőrzések. A nagy farmerutánzatoknak mindent szabad, mert kapják a vaskos támogatásokat, abból pedig mindenre futja. Ha jön egy ellenőrzés, ők már előre tudják, és úgy intézkednek, hogy utána ne lehessen semmi bajuk. Az igazság az, hogy ahol kellene, éppen ott nem ellenőriznek.
Csak hogy pár példát említsünk: ahogy bejönnek a faluba, a Borvíz hídon felül balra található egy trágyatároló, amelynek leve be van vezetve a Barót-patakba. Az iskola melletti utcában balról szintén, de ameddig odaér, addig az iskolások, a csarnokba járók és akik az ottani üzletben vásárolnak, mind a trágyalében lubickolnak. Tovább haladva felfelé, a román templommal szemben is van egy trágyatároló, amelynek a leve elterül a templom előtt, amíg eljut a sáncba, hogy onnan beérjen a patakba… Ha a falu végétől Ágoston hídjáig végigmennének a patak mellett, akkor rájönnének, hogy mik vannak csak egy ilyen kis településen. Sajnos, erre nem figyelnek fel, mert általában a tehetős emberek érintettek, akiknek mindent szabad.
Mi, kisgazdák, akik legeltetésben és támogatásokban is hátrányban vagyunk a nagyokkal szemben, kérjük, figyeljenek fel erre, és intézkedjenek, hogy ne csak a nagy támogatások legyenek fontosak, hanem legyenek betartva az azzal kapcsolatos követelmények is. A régi szép, tiszta patakból mára szennyvízcsatorna lett, a faluban pedig a levegő is fertőzött a sok trágyalétől.
A felháborodott kisgazdák
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!