
A szombaton Viitorul felett aratott egygólos győzelem után már a csütörtöki, Medgyesi Gázmetán elleni kiszállást készíti elő a Sepsi OSK labdarúgócsapatának szakmai stábja. Suciu Valentin edző, Niczuly Roland és Ionuţ Ursu tegnap sajtótájékoztatón elemezték ki esélyeiket. Nehéz kiszállásra számítanak, de mindent megtesznek azért, hogy pontokkal távozzanak a Nagy-Küküllő partjáról, annál is inkább, mivel a piros-fehérek eddigi mindkét idegenbeli mérkőzésüket elveszítették.
2017. augusztus 09., 00:072017. augusztus 09., 00:07
A szombaton Viitorul felett aratott egygólos győzelem után már a csütörtöki, Medgyesi Gázmetán elleni kiszállást készíti elő a Sepsi OSK labdarúgócsapatának szakmai stábja. Suciu Valentin edző, Niczuly Roland és Ionuţ Ursu tegnap sajtótájékoztatón elemezték ki esélyeiket. Nehéz kiszállásra számítanak, de mindent megtesznek azért, hogy pontokkal távozzanak a Nagy-Küküllő partjáról, annál is inkább, mivel a piros-fehérek eddigi mindkét idegenbeli mérkőzésüket elveszítették.
– Fontos győzelmet értünk el szombaton, hazai pályán sikerült nyernünk a bajnoki címvédő ellen. Nagyon örülök, hogy sikerült otthon tartsuk a három pontot, rövid idő maradt a medgyesi mérkőzés előkészítésére, ez alatt az idő alatt megpróbáltuk fizikailag helyrehozni a játékosokat, mert a szombati kánikula megviselte őket, reméljük, hogy 100 százalékos formában tudunk játszani Medgyesen – fogalmazott Suciu Valentin edző, aki nehéz kiszállásra számít. – Figyelemmel követtem a Dinamo elleni meccsüket, nem álltak rosszul a pályán, sőt, tetszett, amit mutattak. Mi mindent meg kell tegyünk, hogy a maximális pontszámmal térjünk haza.
Újságírói kérdésre válaszolva Suciu kifejtette, nem indulnak helyzetelőnyből amiatt, hogy több napjuk volt felkészülni a meccsre, mint a Gázmetánnak, amely hétfőn este játszott Bukarestben. A tréner szerint egy ellenfelet sem szabad alábecsülni, ráadásul a medgyesiek mellett szól az élvonalbeli tapasztalatuk. „Egy pontjuk van, és bizonyára csak a győzelem elfogadható számukra hazai pályán” – tette hozzá.
– A legfontosabb, hogy a játékosok két lábbal maradjanak a földön, átbeszéltük a legutóbbi meccsünket, amelyen ugyan jól végezték a dolgukat, de apróbb hibák is adódtak, szerencsénkre ezeket nem tudta kihasználni az ellenfél. A Viitorul elleni volt az első olyan összecsapás, amelyen nem kaptunk gólt. Erre törekszünk a továbbiakban is – összegzett Suciu.
Niczuly Roland hálóőr a Botoşani-ban kapott öt gól után magabiztosan tette a dolgát a Viitorul ellen.
– Örülünk, hogy kapott gól nélkül sikerült befejeznünk a Viitorul elleni találkozót. A botoşani-i mérkőzésről annyit, hogy jobbak voltak nálunk, ezt be kell ismernünk, az ottani vereség után még keményebben dolgoztunk, hogy visszaszerezzük az ott elhullajtott pontokat. A Viitorul ellen magabiztosabb voltam, ez a fajta önbizalom a játéktapasztalattal egyenes arányban nő – nyilatkozta a kézdivásárhelyi kapus.
Ionuţ Ursu szerint készen állnak bármelyik csapat elleni játékra, de egyelőre a csütörtöki, Gázmetán ellenire koncentrálnak. A védőjátékos szerint a Botoşani-ban elkövetett védelmi hibákat sikerült kielemezni, az edzők segítségével pedig túltették magukat ezen, és ez meglátszott a Viitorul elleni játékukon.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!