Népszolgálat

Egy tanéven keresztül diákja lehettem néhai Fazakas János tanár úrnak (1914–2006), aki növénytant, növényismeretet tanított az egykori ötödik osztályos, 11–12 éves diáknak. Jól emlékszem, gyakorta csodálatos – ma azt mondanók: virtuális – tereken vezetett végig akkor, a múlt század derekán, amikor csak fekete iskolai tábla, fehér meg színes kréta, s esetleg nyomtatott szemléltető képek léteztek mind a falusi, mind a városi iskolákban. Adott volt viszont a tanár élő szava, rajzkészsége, de mindenekfölött az a megnyerő egyéniség, aki elemében érezte magát a tanórákon, s magával tudta ragadni a gyerekeket, felfedeztetve velük az élő világ, a természet mélyebb titkait.  

Valósággal elbűvölt egy-egy erdei vagy mezei – virtuális – kirándulás alkalmával, úgyannyira, hogy a kisdiák megfeledkezett, hogy tulajdonképpen az osztályterem padjaiban ül, s nem a szabad természetben szemlélődik. Ma is élesen emlékszem egy összefoglaló-rendszerező típusú órájára az erdő élő világáról, amely keretében nagy ismeretanyagot sikerült átvennie szinte játszva, élményszerűen, a tanulóival együttműködve s áttekinthető táblavázlatot készítve.

Fazakas Jánosnak a tudás, a szépség és a kultúra iránti szomja gyermek-, illetve fiatal korából származott. Elemi iskolai tanulmányait a szülőfaluban, Kézdiszentléleken végezte közvetlenül a hatalomváltást követő években, amikor az erdélyi magyarság kisebbségi helyzetbe került. Nagy Géza és Jánó József voltak a tanítói az elemista, jó tanulmányi előmenetelű fiúnak, akit már abban az életkorban vonzottak a könyvek és a hegedű. Tanítói biztatására a kézdivásárhelyi-kantai római katolikus főgimnáziumban folytatta tanulmányait, az utolsó tanévet (1932–33) pedig a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban járta, de érettségi vizsgát nem sikerült tennie, ami az akkori, a kisebbségi fiatalokat, illetve a felekezeti iskolákban végzetteket sújtó romániai politikai viszonyok között eléggé gyakori jelenség volt. Az ifjú előtt tehát egy ideig bezárult az értelmiségivé válás kapuja, szülőfalujában fizikai munkából élt, de a falu közművelődési életébe bekapcsolódott, és nem hagyta abba az önművelést. Itt éppen ezekben az években Pál Domokos plébános (1930–1944) és Szakács Antal kántortanító (1932–1940) szolgálata alatt virágzott a közművelődési élet.

A gimnáziumot végzett fiatalember rátalált tehát szülőfalujában arra a közegre, amely kedvtelésből és valamilyen belső igényből kifolyólag éltette a néphagyományokat, és művelte a kultúrát. Részt vállalt a falu közművelődési életében, az amatőr színjátszók csoportjában és a dalkörben, amelyek élén Szakács Antal állott. Ez az indítás életre szóló élményt jelentett számára, ami abból az epizódból is kitetszik, ahogy még hatvanéves korán túl is szívén viselte faluja kórustevékenységét, vállalva az újjászervezés és újraindulás nehézségeit az 1970-es évek közepén például. Nagy sikerekben volt részük, ugyanis a kézdiszentléleki műkedvelőknek az 1930-as években: az otthoni előadások mellett nemegyszer fordultak meg szomszédos falvakban, továbbá Kézdivásárhelyen, de Kolozsváron, sőt Budapesten, az Eucharisztikus Kongresszus keretében (1938) fellépve is tapsolt nekik a közönség.

Közben az észak-erdélyi magyarság számára kedvező körülmények teremtődtek, így Fazakas Jánosnak is sikerült érettségi vizsgát tennie (1941), tanítói állást kapott a Kolozs megyei Ónokon, majd 1943-ban tanítói képesítést szerzett Kolozsvárt, a Magyar Királyi Állami Tanítóképzőben. A háború befejeztével szülőfalujában tanított, s amint tehette, oktatói munkájával párhuzamosan vállalta a továbbtanulást, 1959-ben biológia–földrajz–kémia szakos tanári oklevelet szerezve Kolozsvárt.

Külön kell szólnunk Fazakas János honismereti-helytörténeti érdeklődéséről, amely idős korában sem szűnt meg. Fennmaradtak szülőfalujára vonatkozó kéziratos feljegyzései és jegyzetei. Gyűjtötte a történelmi és néprajzi vonatkozású adatokat és forrásokat, a népköltészet helyi gyöngyszemeit, valamint a helynévanyagot. Ez utóbbi nyomtatott formában 2009-ben jelent meg a Kézdiszentléleki breviárium című gyűjteményes kötetben (Kézdivásárhely, Ambrózia Kiadó).

Követendő pedagóguspálya a Fazakas Jánosé, akiben testet öltött az igazi népszolgálat igénye, s aki hosszú élete folyamán emberségből és magyarságból példát adott falusfeleinek.