Népszerűsége feltörekvőben

Bölön, bár Háromszék viszonylatában sem tartozik a borvíz-nagyhatalomnak számító települések közé, meglehetősen jól tudott gazdálkodni a Borvizek útja program keretében három éve létesített fürdőközponttal. A község vezetői arról számoltak be, hogy a fürdőt egyre többen keresik fel, ezen túlmenően pedig nem elégedtek meg azzal az állapottal, ahogy átvették a központot: újabb és újabb vendégcsalogató ötleteket is kiviteleznek.

Böjte Ferenc

2017. augusztus 30., 00:212017. augusztus 30., 00:21

Bölön, bár Háromszék viszonylatában sem tartozik a borvíz-nagyhatalomnak számító települések közé, meglehetősen jól tudott gazdálkodni a Borvizek útja program keretében három éve létesített fürdőközponttal. A község vezetői arról számoltak be, hogy a fürdőt egyre többen keresik fel, ezen túlmenően pedig nem elégedtek meg azzal az állapottal, ahogy átvették a központot: újabb és újabb vendégcsalogató ötleteket is kiviteleznek.

Sikó Imre polgármester és Rudolf Béla alpolgármester is lelkes, ha a fürdő körüli tervekről, annak helyzetéről esik szó, vagy arról, hogy mit is jelent Bölönnek, Erdővidéknek ez a létesítmény. Már ismert tény, hogy a falu határában található Büdös-fürdő vizét nemcsak, hogy lehozták a modern igényű fürdőközpontba, de tavaly magát a fürdő környékét is kiépítették a budapesti Ars Topia Alapítvány kalákásaival.

A kalákázásban jó szívvel vesznek részt a bölöniek: idén egy napra Gelencére, a Nádika-feredő kiépítésére is elmentek, ám az otthoni, erdőszéli feredőjük karbantartásáról sem feledkeznek meg. Azt tervezik, hogy bekerítik, azért, hogy akik sátorral kívánnak ott esetleg több napot eltölteni, nyugodtabban tehessék meg. Másrészt, az ottani borvizes medence mintájára a fürdőközpont mellett is egy szabadtéri, fából készült medencét kívánnak létesíteni, hogy nyári időszakban a vendégek kint a szabadban is pancsolhassanak.

– Sokan használják a felső, kalákában felújított feredőt, de a fürdőközpontba is egyre több vendég érkezik. Erdővidékről is többen kezdtek ide járni, nemrég egy csoport csángó gyermeket is vendégül láttunk, miután valahonnan hírét vették modern létesítményünknek. Talán egyedül a bölöniek idegenkednek még egy kicsit tőle – mondta a polgármester, hozzáfűzve, hogy a távolabbról érkezők, ha netán több napot kívánnak Bölönben eltölteni, szállást is találnak a falu központjában levő Pózna panziónál.
Az ideérkezőket a fürdőközpont emeleti részén most már nem csak sporteszközök, de egy sószoba is várja, ahol egy úgymond „sóhomokozóban” a gyermekek is elfoglaltságot találhatnak maguknak.

Egy idősebb hölgy, akivel ottjártunkkor a központnál találkoztunk, azon a véleményen volt, hogy, használt reumájának a fürdő gyógyvize, egyetlen hiányosságként csupán az említve meg, hogy nincs helyben egy kis bódé, ahol egy fagyit, netán ételt, vagy italt vásárolhatnának a hosszabb ideig ott tartózkodók. Bölön tehát előre néz, ami a helyi turizmusban rejlő lehetőségeket illeti, mintegy igazolva, hogy kis értékeinknek is lehet nagy hozadéka, ha odafigyelünk rájuk, és amikor Székelyföld szeretetéről beszélünk, azt nem csak gondoljuk, de tettekkel is igazoljuk. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés