Nemzeti úrhatnámság

Olvasván Ioan Sabău Pop romániai egyetemi tanár interjúját (2017. júl. 5., Cuvântul Liber), annyi minden jut eszembe úgynevezett közös történelmünkből, annyi, de annyi! És többek között egy régebbi magyar sláger is, melyben zeng a sor: Egyik szemem sír, a másik meg nevet… De inkább röhögvényesnek nevezném a történelmi hazudozást, mégpedig egyetemi szinten.

A professzor úr az 1990-es marosvásárhelyi eseményeket, nevezetesen a lerészegített és Marosvásárhelyre beszállított, őrjöngő románok magyarverését – számunkra a „fekete márciust”– nemtelen egyszerűséggel a magyarok kegyetlenkedésének, a magyarországi titkos szolgálatok beavatkozásának nevezi. Továbbá a magyarok ünnepe, március 15-e szerinte 3 ezer román falu lerombolásának, 40 ezer román legyilkolásának magyar ünnepe…

Nem sorolom. Ismert mind a stílusa, mind a hazugság történelmi eredete. Akkor fut be stílusába a röhögvény, amikor az egész marosvásárhelyi magyarverés szerinte „nem fekete március, hanem piros és zöld volt ám”, mármint a magyar színekből. És gondoljunk csak vissza Sütő András író és annyi sok magyar megverésére. És arra, hogy Románia szétszaggatása volt a cél akkor! Akkor is, amikor vertek az „elnyomott románok.”

Szavunkat s élményeinket ne felejtsük akkor se, amikor ez a román nemzeti úrhatnámságban szenvelgő professzor azt is mondja, hogy „(1989) december után minden román kormány szolgája, kiszolgálója volt az RMDSZ-nek”. Hát nem hercig? Nem érdekes jelenség – a többi között ez az ember is?! És hadd tegyem hozzá a történelmileg is minősíthetetlen nyilatkozatsorozathoz, hogy mindez annak az Avram Iancunak a szobra körül történt és történik, aki az 1848-as magyar szabadságharc hátba támadására óriási pénzösszegeket kapott Bécstől, a megveszekedett, magyargyűlölő Habsburg-háztól.

Mondom, inkább hagyjuk az egészet az egyetem szemétdombján, de hát minden a mi egykori magyar egyetemeinken hangzik el! És mondja őkelme azt is, hogy mindezen események románellenesek voltak. Szóval, ami számunkra kirablásunk, jogtalanságunk, az „románellenes”. Mondom, vitatkozni csak egyenrangú felek szoktak. Viszont valóban ő, ők vannak hatalmon s nyakunkon, míg oldott kéveként széthullunk, hullunk saját egykori földünkre.