
Már amikor kitalálták a Székely Vágtát, nem úgy képzelték el, hogy ez egy vérprofi sportesemény, hanem úgy, mint a lovassportok ünnepe, ahol – az egyébként izgalmas futamok mellett – egy teljes hétvégére szerveznek az egész család által élvezhető műsort. Ezt szolgálja a kísérőprogramok egész sora, amelyek – mi máshoz – a lovakhoz kötődnek.
2017. július 13., 00:012017. július 13., 00:01
Már amikor kitalálták a Székely Vágtát, nem úgy képzelték el, hogy ez egy vérprofi sportesemény, hanem úgy, mint a lovassportok ünnepe, ahol – az egyébként izgalmas futamok mellett – egy teljes hétvégére szerveznek az egész család által élvezhető műsort. Ezt szolgálja a kísérőprogramok egész sora, amelyek – mi máshoz – a lovakhoz kötődnek.
Pénteken 19 óra 30 perctől a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával először rendezik meg a Székely Vágtán a Szent László-futamot, amelyen huszárainknak kell bizonyítaniuk. Az ügyességi versenyt minden versenyző a saját huszárruhájában teljesíti, fődíja egy Szent László korabeli kard hű mása, amelyet az olaszteleki Nagy György kovácsmester készít és ajánl fel. Pénteken 21 óra 30 perckor tartják a Csillagösvény népe eredettörténeti táncköltemény nyilvános főpróbáját, az ősbemutatóra szombaton 21 óra 30 perckor kerül sor.
Szombaton 14 órától ismét ízelítőt kapunk a „lovassportok operettjéből”, a fogathajtásból. Az immár ötödik alkalommal megszervezendő egyes-, kettes- és négyesfogathajtó-versenyre eddig 15-en neveztek.
A székelyföldi magyar szablyavívó iskola szombaton 19 órától tart bemutatót a vágás- és védéstechnikákról, lesznek forma és páros gyakorlatok, szabad vívás, szakmai magyarázatokkal kísérve. A Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola sátránál az előadás előtt és után két órával ki is lehet próbálni a szablyavívást. Ezt követően, fél nyolctól a Shagya Lovasklub Egyesület Szép Színes Világ című lovastornász-bemutatója következik, amely rávilágít arra, hogy kitartó munkával milyen eredményeket lehet elérni már gyerekkorban is.
Szombat 20 órától honfoglalás kori lovasíjász–harcászati bemutatót láthatunk a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesülettől, Recsenyédi Hunor, a Kassai lovasíjász-iskola tagjának vezetésével.
Vasárnap 13 órától az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület látványos vadnyugati show-t tart, ahol maga Ülő Bika törzsfőnök, az utolsó mohikán osztja az igazságot. A Saggitis Siculorum Egyesület lovasíjász produkcióját vasárnap 13.40-kor nézhetjük meg. Őseink harcmodoráról, hagyományának megismeréséről nyújt korhű képet Pászka Lehel és csapata. Ugyancsak vasárnap, 14.30-kor kerül sor a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület 1848-as huszár–honvéd lovas harcászati bemutatójára. A gelencei és bölöni néptáncegyüttesekkel kiegészülve, huszonöt huszárral és csaknem félszáz gyalogos hagyományőrzővel mutatják be az 1849. július 20–24. közötti, Sepsiszentgyörgy környéki forradalmi eseményeket.
A nem kimondottan lóhoz kapcsolódó események közé tartozik a Csík vidéke népi kultúrájának szombati bemutatója és a szombatra és vasárnapra is kiterjedő gyerekprogramok. A vágtán felállított sátorban megtekinthető a XXII. Incitato Nemzetközi Művésztábor „termése”.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!