Nem zárta ki elnökjelölti újraindulásának lehetőségét Donald Trump

Újraindulásának lehetőségét is nyitva hagyta a következő amerikai elnökválasztáson egy helyi idő szerint keddi beszédében Donald Trump, aki az előző, 2020-as választáson alulmaradt a jelenlegi elnökkel, Joe Bidennel szemben.

Székely Hírmondó

2022. július 27., 13:492022. július 27., 13:49

Újraindulásának lehetőségét is nyitva hagyta a következő amerikai elnökválasztáson egy helyi idő szerint keddi beszédében Donald Trump, aki az előző, 2020-as választáson alulmaradt a jelenlegi elnökkel, Joe Bidennel szemben.

Trump Washingtonban, az America First Policy Institute nevű republikánus elemzőközpontban mondott beszédet, amelynek központi eleme egy akcióterv volt a republikánus elnök részére, aki 2024-ben visszaszerzi a Fehér Házat. A volt elnök ugyanakkor nem mondta ki, hogy újra kíván indulni, csupán feltételesen beszélt róla. Hangsúlyozta, hogy második jelöltségekor jóval több szavazatot szerzett, mint első alkalommal, amikor megnyerte a választást, és lehet, hogy meg kell tennünk harmadszor is. Hozzátette, hogy hívei hamarosan további részleteket tudhatnak meg erről.

Mindazonáltal azt jelezte előre, hogy a következő választásokon a republikánusok az elnöki poszt mellett megszerzik a többséget a kongresszus mindkét házában.

A 76 éves Trump először járt hivatalos programon Washingtonban azóta, hogy tavaly távozott fehér házi megbízatásából. Most ismét utalt arra az álláspontjára, hogy az előző elnökválasztás nem tisztességes módon dőlt el, és bírálta a kongresszus választás utáni ostromát vizsgáló bizottságot is, amely szerinte meg akarja akadályozni, hogy republikánus esélyesként folytassa munkáját.

Élesen bírálta utódját, Joe Bident is, akiről azt mondta, térdre kényszerítette az országot. Azt vetette egyebek mellett Biden szemére, hogy számos hibát követett el, és nem teljesít jól olyan területeken, mint az illegális bevándorlás és a bűnözés elleni harc.

A koronavírusos fertőzés miatt karanténban lévő Biden a Twitter internetes közösségi oldalon reagált a beszédre, és egyebek között azt írta: aki lázadáspárti, az nem lehet sem rendőrségpárti, sem demokráciapárti, sem Amerika-párti.

Trumppal nagyjából egy időben szólalt fel volt alelnöke, Mike Pence is egy másik washingtoni rendezvényen. Ő azt hangoztatta, hogy ha a következő választáson a republikánusok győzni akarnak, előre kell nézniük, többet kell tenniük a panaszkodásnál és a kritizálásnál, egységbe kell zárkózniuk egy bátor, derűlátó program körül.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés