
Barótra is megérkezett az igazi tél. Hivatalos adatok szerint tegnap reggel a hóréteg vastagsága a városban 22 cm volt, ám napközben is havazott még.
2019. január 15., 00:082019. január 15., 00:08
Arról nem kaptunk információt, hogy a havazás valahol fennakadást okozott volna a közlekedésben, úgy tudjuk, Sepsiszentgyörgy fele, a Hatod hágón át is viszonylag jól lehet közlekedni. A városban a korábbi években már megszokott állapotok vannak, vagyis az ingatlanok előtti járdák helyenként le vannak pucolva a hótól, máshol azonban nincsenek, az autók számára pedig inkább az úttestről lenyomott hó okoz gondot némely helyen.
A gyalogosok, főleg az idősebbek számára a nagyobb gond általában akkor szokott bekövetkezni, ha a hó elolvad, aztán majd ismét megfagy, jegessé, csúszóssá változtatva a járdákat. A tél elején a járdák hótalanításának kérdése a városi tanácsban is felmerült, kiderült azonban, hogy közmunkaköteles (szociális) személy egyre kevesebb van a településen, akikre amúgy sem lehet a hóeltakarítást bízni, így a feladat csupán a Tega alkalmazottakra hárul ezen a télen. Nyilván, ha minden tulajdonos lelkiismeretesen lepucolná a frissen hullott havat a háza előtti járdáról, akkor eleve jobb lenne a helyzet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!