
Rancz Zsolt Neked könnyű me' céged van – Tudatos brandépítés Erdélyben című könyvét szerdán este mutatták be a HÁRIT és a Junior Business Club szervezésében, a sepsiszentgyörgyi LibriM könyvudvarban.
2020. szeptember 18., 00:102020. szeptember 18., 00:10
Bevezetésképpen Bodosi Imre, a Hámor Soft cég társtulajdonosa és ügyvezetője értékelte azt a szerzői attitűdöt, amely a sürgősségi állapot kényszerű bezártságát pozitívummá konvertálta a könyvírás által, majd a mű újszerűségét, frissességét méltatta: „folyamatosan olvasható, mint egy regény” – mondta. A legnagyobb dicséretnek azt könyveljük el részéről, hogy a Neked könnyű, me’ céged van-t kötelező középiskolai olvasmánnyá avanzsálná. Nem (klasszikus) marketing tankönyv, nem (klasszikus) szakkönyv, de akkor mi? „Vállalkozói stand-up”, egy időkapszula, személyes kudarctörténet, a marketingtudomány élettapasztalatból fakadó esszenciája, amit gyorsan el kell fogyasztani, mert most hasznos, de a világ gyorsan változik…
Mint Rancz Zsolt, a Wameleon Design cég fiatal tulajdonosa elmondta, szándéka szerint is elsősorban a fiatalokat célozta meg, az olvasáshoz kevésbé szokottakat akarta mégis megfogni, ezért a könyv „konyhanyelven” íródott. Ezzel együtt terápiás hatást is gyakorolt írójára, aki így dolgozta fel azt a „sárfolyamot”, ami korábban áthömpölygött az életén, azaz kudarcai sorozatát, Rancz Zsolt véleménye szerint ugyanis a személyesség nagyon kell a hitelességhez. Ugyanakkor az önfejlesztés eszköze is volt az első ilyen kísérletként, mert a megírása után maga vette kézbe a tördelését, kiadását, a marketingezést, szóval beleállt a tanulásba ez által is. Az illusztrációkat ugyan nem vállalta fel, de érdekesség, hogy azon a cég (Wameleon) tagjai szerepelnek.
Ha ezek után valaki feltenné a kérdést, hogy tanulni is lehet-e belőle valamit, akkor meggyőzhetik olyan neves magyarországi és hazai marketingszakemberek ajánlásai mint Weizer István, Seer László, Hűvös Ágnes, Farkas Levente, Táncos Levente, Molnár Zoltán. A szerző szerint hasznos lehet kézbe venni a könyvet vállalkozóknak, vállalkozni vágyóknak, azoknak, akik „mindenhez is” értenek, a tudatos brandépítőknek, a jót mulatni szándékozóknak is.
Egyelőre ezer példányban nyomták ki, de Rancz Zsolt ambíciós célja a frissített, bővített újranyomásokkal együtt tízezer példányt eladni. És bár a beszélgetés moderátora igencsak igyekezett kiugrasztani a nyulat a bokorból, nem sikerült megtudni, lesz-e második kötete is a szerzőnek: valami lesz, ígérte, de nem fogjuk kitalálni, hogy mi. Ez majd 2021 tavaszán elválik. Addig a LibriM könyvudvarban kereshetik a mostanit.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!