
Tavaly alakult újra az FC Szentkatolna futballcsapat, tizenhárom év után pedig újra hivatalos bajnoki mérkőzést játszottak a felújított futballpályán. A megyei negyedik ligás szereplés eddig nem úgy alakult a csapatnak, amint szerették volna, hiszen három forduló után nulla ponttal az utolsó helyen állnak, de bíznak abban, hogy jönni fognak a jobb eredmények.
2022. szeptember 28., 00:162022. szeptember 28., 00:16
Fábián Domokos edző szerint arra készültek, hogy egy ütőképes, ötödik ligás csapatot állítanak össze, amelyik ott megállja a helyét. A kevés jelentkező miatt azonban idén nem indított ötödik ligát a Kovászna Megyei Labdarúgó Szövetség, ezért csakúgy, mint Zágon, Szentkatolna is a negyedikbe került.
– Ez az összevonás nem igazán kedvezett a csapatunknak, belecsöppentünk egy elég kemény bajnokságba, ahol egyelőre még nagyon nehéz dolgunk van. Ezt tükrözik az eddigi eredményeink is – magyarázta az edző.
A csapat első meccse Réty ellen volt, ahol 4−1-es arányban maradtak alul. Ezt követte a Kovászna elleni mérkőzés, amelyen 8−0-s vereséget szenvedtek a szentkatolnaiak, majd legutóbb hazai pályán Zágontól kaptak ki 1–5-re.
– A felkészülési időszakban heti kétszer edzettünk, ebből az egyik általában egy barátságos mérkőzés volt. Szeretnénk egyébként többször találkozni, edzeni, de a csapat minden tagjának van munkahelye, amely sokszor gátolja terveinket, de a magánélet is közbe tud szólni. Nemcsak a foci van nekünk, hanem megannyi dolgunk akad – tette hozzá Fábián.
Az edző és a csapat célja, hogy hősiesen végigvigyék a bajnokságot, valamint egyre jobbá válni, jobb eredményeket elérni. Szeretnének örömet szerezni a mérkőzésekre kijáró közönségnek.
– Kérjük a szurkolóink türelmét, illetve hogy biztassák a csapatot, hiszen ez nagyon fontos. Mi reméljük, hogy egyre jobbak leszünk, és olyanná válik a szentkatolnai foci, mint amilyen régen, a fénykorában volt – hangsúlyozta.
A nagyok mellett az ifjúsági csapat is a mély vízbe került. A 13−14 átlagéletkorú csapat az U19-es bajnokságban szerepel. Az edző szerint a jövőre nézve biztató a helyzet, hiszen vannak nagyon tehetséges gyermekek.
– Mindig mondom nekik: néhány év múlva félni fognak tőlük az ellenfelek, annyira ügyesek – nyomatékosított az edző.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!