Negatív hatása van a turizmusra

Egyre súlyosabb gondot okoznak a medvék Székelyföldön, ez alól nem kivétel Torja és Bálványosfürdő sem. Az önkormányzat tehetetlen, a nagyvad egyre merészebb, és az is elképzelhető, hogy valakik a medvéket egyik helyről a másikra szállítják.

Bartos Loránt

2019. július 23., 00:132019. július 23., 00:13

„1986-tól vagyok Bálványoson. Medve akkor is volt, sőt ősszel, a télre készülve agresszívebbek is lettek. Sajnos, ahogy teltek az évek, melegebb lett, most a kukorica beérik Torján is, ez az egyik oka annak, hogy levonulnak a mezőre. Ősszel a mező már veszélyesebb kezd lenni, mint az erdőʺ – vezette fel a medvék problémáját Daragus Attila, Torja polgármestere.

Mint elmondta, tavaly volt komolyabb tapasztalatuk, de idén súlyosbodott a helyzet annak kapcsán, hogy a medvék nem tartanak az emberektől. „Megállnak az út szélén, jön két-három autó, dudálhatnak, csinálhatnak bármit, a medve nyugodtan nézi őket, nem megy arrább két métert. Soha nem voltak ennyire bátrak. Pár napja bement a Transilvania motelbe, a mosodába, a mosónők nagy ijedtségére” – magyarázza a polgármester.

Hozzátette: van egy egybocsos anyamedve, az a kölkét beviszi az étterem teraszára. „Ilyen nem volt soha. Az anyamedve mindig védi a bocsokat, tart a zajtól, az emberektől. Régebb éjjel jártak, volt példa arra, hogy kukáztak, hiszen vonzotta az eldobott édesség, dinnyehéj. Most nem érdekli őket sem a fény, sem a zaj, folyamatosan járkálnak” – mondja Daragus.

A polgármesteri hivatalhoz egyébként egy fényképet is eljuttattak, amelyen Kézdivásárhelyen lefényképezett medveszállító, Kovászna megyében bejegyzett jármű látható. A fotón kivehető, hogy a tartályszerű alkalmatosságban medve van, ugyanis a rácsos részen látszik a mancsa. Ez eddig nem is lenne zavaró, viszont a jármű a torjai úthoz közel volt lencsevégre kapva, és nem Bálványos irányából érkezett. Természetesen csak feltételezzük: valakiknek lehet, hogy üzletet jelenthet a medvéket egyik helyről a másikra szállítani. „Sajnos, ahogy a 18-as borvízhez sem a krajovaiak, temesváriak viszik szekérszám a szemetet, úgy elképzelhető, hogy a medvéket is megyén belüliek szállítgatják” – vélekedett a polgármester.

Néhány torjai úgy ítéli meg, a medvelesek elszaporodása is közrejátszhat abban, hogy a medvék egyre közelebb merészkednek, hiszen a lesek környékén állandó jelleggel van ennivaló. Az önkormányzat tehetetlen a törvény által erősen védett nagyvaddal szemben: Daragus szerint levelet levél után írnak a minisztériumokba, de különösebb eredmény nélkül. Annyit tudnak tenni, hogy a kukákat magas kerítéssel veszik körbe, hogy legalább a kukázásra berendezkedett medvéket távol tartsák. Annyi biztos, hogy növekvő számuk most már negatívan befolyásolja a turizmust is, egyes visszatérő vendégeik már félnek a vidéken kirándulni – summázott az Országos Faluturizmus Szövetség alelnöki tisztségét is betöltő Daragus Attila.

A bálványosi villatulajdonosok Facebook-csoportjában Váncsa Levente Jenő tájékoztatott, hogy vasárnap délelőttig 32 bálványosi ingatlanba tört be a medve.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés