Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. március 21., 00:082022. március 21., 00:08
Ahhoz, hogy részt vehessen a június 27. és július 10. között Wimbledonban esedékes tornán, Danyiil Medvegyev orosz teniszezőnek biztosítékot kell nyújtani arról, hogy nem támogatja Vlagyimir Putyint – jelentette ki Nigel Huddleston brit sportminiszter. Történik mindez, miután a világranglistát jelenleg vezető sportcsillag az országa részéről Ukrajnát ért támadás elleni tiltakozása jeléül törölte a közösségi oldaláról az orosz zászlót. Ráadásul még abba is beleegyezett, hogy a háborús helyzet békés rendezéséig semleges színekben és lobogó alatt versenyezzen. Ilyen előzmények után enyhén szólva furcsa a többre és jobbra hivatott brit politikus álláspontja.
Valerij Gergjev, a Müncheni Filharmónia vezető karmesterének menesztése kapcsán már felhívtuk a figyelmet a művészet és sport berkeibe is benyomuló politika áldatlan szerepére. Nem véletlenül, hiszen ennek nyugaton napról napra súlyosabb következményei vannak. A kultúrintézmények egymás után vállnak meg művészeiktől, a sportklubok játékosaiktól és versenyzőiktől kizárólag orosz származásuk miatt. A színpadokat, arénákat és sportpályákat lezárják az orosz társulatok, együttesek és csapatok elől. Erősödnek az orosz alkotók műveinek a hangversenytermekből, kiállítóterekből és könyvtárakból való kitiltását követelő hangok.
A jólétben értelmileg is eltunyult fogyasztói társadalom képtelen felfogni a minden téren irányadóvá vált oroszellenességben rejlő veszélyeket. Képtelen belátni, hogy ez már származásfüggő kollektív megbélyegzés, amely semmiben sem különbözik a 20. század szélsőséges irányzataitól. Képtelen rádöbbenni, hogy ezért a következményei is hasonlóak lesznek, ember embernek a farkasává válik, ami világméretű rombolást és pusztulást fog maga után vonni.
Mindez azonban még elkerülhető lenne, ha Jézus tanításaira és a szívünkre hallgatunk. Ha nem engedjük, hogy a vak gyűlölet eluralkodjon rajtunk, ellenállunk az uszításnak, és megfontoltan cselekszünk. Ha leszögezzük, hogy az erőszak elleni fellépés nem jelentheti egy nemzet bűnösként való kezelését, és közös erővel lefogjuk az ütésre lendülő karokat.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!