Nagyszerű volt a nyitány

Kiválóan sikerült az oltszemi fogathajtópálya megnyitója, amelyre „élesben” került sor a hét végén. Az éppen hogy befejezett létesítményen tartották az országos fogathajtó-bajnokság második fordulóját. A pályával a versenyzők és a többezres kilátogató közönség egyaránt elégedett volt.

2017. július 10., 00:102017. július 10., 00:10

Kiválóan sikerült az oltszemi fogathajtópálya megnyitója, amelyre „élesben” került sor a hét végén. Az éppen hogy befejezett létesítményen tartották az országos fogathajtó-bajnokság második fordulóját. A pályával a versenyzők és a többezres kilátogató közönség egyaránt elégedett volt.

 

 

Pénteken a díjhajtás kecses koreográfiáit még viszonylag kevesen követték a helyszínen. Itt a bírók a mozgásban lévő lovak elengedettségét, hajlékonyságát, a két ló munkáját, a jármódok szabályosságát, a feladatok pontos végrehajtását, a hajtó szárkezelését értékelték.

 

Látványos maratonhajtás

Szombaton, a maratonhajtás próbájára már több ezer néző volt kíváncsi. A pálya hét épített akadályra volt felosztva és minden szakaszra, az iram és a távolság szorzataként, úgynevezett alapidőt állapítottak meg, amelyet túllépni öt másodpercenként csak egy hibapontért lehet.

A fogatok csak azt követően indulhattak, hogy részt vettek egy szigorúan mért, 17 és 19 perc közötti bemelegítőn. Az állatorvosi bizottság ezután ellenőrizte a lovak egészségi állapotát, és csak úgy engedte starthoz állni, ha mindent rendben találtak – egyébként nem volt gond. A versenyzőnek legtöbb 37 perc állt a rendelkezésére, hogy teljesítsék a hét maratonpályát, azaz meghajtsák a hét különálló pálya összes kapuját az ábécé sorrendjében. A szabályzat nem ír elő kötelező útvonalat, csak azt mondja, hogy egy bizonyos sorrendben kell áthaladni a kapukon, egy bizonyos irányban (a pirossal írt betűnek a versenyző jobb keze felől kell lennie).

A nézők eldönthették, hogy egy pálya mellett maradnak-e, és megvárják, míg minden fogat átmegy rajta, vagy valamelyik fogatot követik és akkor azalatt, amíg az megteszi a két akadály közötti kötelező kört, átmennek a következő akadálysorhoz.

Bartha Róbert nehezen leplezte izgalmát, míg fia, Ede versenyzett. Látszott rajta, hogy szívesebben hajtana, de legalábbis ott „lógna” a fogat hátsó felében, segédhajtóként, mintsem a pálya széléről nézze a történéseket.

– Ez rosszabb, mintha az ember hajtana – mondta miután Ede teljesítette az össze akadályt, és megelégedéssel állapította meg, hogy első versenyen indított hatéves kancája kitűnően bírta a versenyt.

Azt nyilatkozta: kis részben magáénak érzi azt a sikert, hogy egy ilyen pálya elkészült, mert a maga részéről az elmúlt 14 évben minden megtett azért, hogy egy ilyen megépülhessen.

 

Minden pénzt megér

A versenypálya egyébként rengeteg elismerést begyűjtött.

– Istennek hála több világ- és Európa-bajnokságon képviselhettem Romániát, és higgye el, nem elfogultságból mondom: ennél sokkal gyengébb pályákon is szerveznek világversenyeket – mondta el Bajkó Tibor.

A háromszoros gyergyószentmiklósi országos bajnok, sportmester két év kihagyás után vette ismét kezébe a szárakat. Visszahívta a ló szeretete, pedig „nyugodtan” élt, nemzetközi pályaépítői minősítést szerzett, több külföldi helyszínen dolgozott, így van alapja a pályáról nyilatkozni.

– Azt gondolom, hogy meglátszik az, hogy a világ egyik első pályaépítője dolgozott itt. Olyan pályaépítő, mint Finta Gábor, öt–hat ha van esetleg a világon. Csak csodálattal és tisztelettel tudom követni, magam is rengeteget tanultam tőle. Ehhez járul mérhetetlen szerénysége és a lovassportok iránti alázata. Az eredmény pedig itt van, a szemünk előtt. Nem kétséges, hogy ezen a pályán akármilyen szintű versenyt meg lehet szervezni – mondja Bajkó.

Hogy Bajkó Tibor nem udvariasságból dicsérte a magyar szakembert az abból is látszik, hogy a Nemzetközi Lovassport Szövetség Finta Gábort kérte fel a 2017-es lipicai (Szlovénia) kettesfogathajtó világbajnokság pályájának építésére.

A gyergyói hajtó némi örömmel állapította meg, hogy húsz körül stabilizálódott a kettesfogatok száma az országban (ez gyakorlatilag Erdélyt jelent), de némi nosztalgiával emlegette el, hogy a nyolcvanas években rendszeresen 24 négyesfogat indult a versenyeken, most pedig egyetlen egyet tudtunk kiállítani, a háromszéki Váncsa Jenő fogatát.

A szakember szerint minden sportban, de az élet más területén is példát lehet venni a bodoki mintából: aki valamit tényleg meg akar csinálni, van hozzá hite, elképzelése, akarata, annak sikerül.

 

Tóth Ferencről is megemlékeztek

A vasárnapi akadályhajtásnál némiképpen egyszerűbbek voltak a szabályok, Itt a versenykocsik, hátsó keréknyomtávjához igazított bójapárok között kell áthajtaniuk a pályarajz szerinti vonalvezetésnek megfelelő sorrendben. A bóják tetején egy-egy labda volt, s a versenyzőknek úgy kell közöttük keresztülhajtani, hogy a labda ne essen le.

A szervezők, az egyszerűbb lebonyolításért (hogy a lovaknál maradjunk), a szekeret a lovak elé fogták: a pálya megnyitójára azután került sor, hogy a verseny véget ért.

Tamás Sándor méltatta az ötletgazda, dr. Kelemen Attila, a Román Lovassport Szövetség alelnökének és Fodor István, a kivitelező bodoki önkormányzat vezetőjének munkáját. A legnagyobb támogatást biztosító megyei tanács elnöke úgy fogalmazott: „nem egyszeri alkalomra hozták létre ezt a pályát”, azt szeretnék, hogy rendszeresen országos és nemzetközi versenyek szerveztessenek ezen a helyen.

Ennek támogatására ígéretet tett Vlad Bonţea is, a Román Lovassport Szövetség elnöke, aki a maga részéről gratulált a szervezőknek, pályaépítőknek és résztvevőknek. Azt mondta: ezzel a pályával Románia előtt nyitva áll a lehetőség, hogy három- vagy négycsillagos nemzetközi versenyeket, vagy akár Európa-bajnokságot szervezzen.

A díjátadón megemlékeztek a szentkatolnai állami gazdaság néhai igazgatójáról, Tóth Ferencről, aki „egyszer már megmentette a romániai fogathajtást”, amikor a kilencvenes évek elején olyan pályát épített, hogy volt olyan esztendő, hogy a romániai fogathajtó-bajnokság mind a három fordulóját ott tartották.

Háromszéki díjazott is van

Az ünnepélyes díjátadón, a szabályzatnak megfelelően versenyszámonként és összetettben is eredményt hirdettek.

Díjhajtásban az első helyen Rákóczi Gergő (Érköbölkút, Bihar megye, Romsilva csapata) végzett 46,01 hibaponttal, a második Pál Attila (Gyergyóalfalu, Hipogrif) 51,09, a harmadik pedig Pop Paul (Beszterce, Lipicai) lett 52,50 hibaponttal.

A maratonhajtást Pál Attila nyerte 102,62 hibaponttal az uzonfüzesi Bartháék (Lipicai) első és második fogata előtt (111,11 és 111,28 hibapont). A toronymagasan vezető Rákóczi Gergő a hatodik akadályban felborult és kizárták a versenyből. Az akadályhajtást Bartha Eduárd 1 (3,92) nyerte Bartha Eduárd 2 (7,58) előtt, a harmadik helyen Babó Kálmán (Tulipán végzett). Az összetett versenyt Pál Attila (165,71) nyerte Bartha Eduárd 1 (173,60) és Bartha Eduárd 2 (174,73) előtt. A versenybírók megítélése szerint a legszebb fogattal a besztercei Pop Paul versenyzett, őt Rákóczi Gergő és Bajkó Tibor követte.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés