Nagyenyed pusztulása

(…) A marosvásárhelyi vesztett csata megpecsételte Nagyenyed sorsát. Már novemberben sok száz család menekült onnan Kolozsvárra, de nagyon sokan visszatértek, mikor látták, hogy a vészhírek nem teljesednek s a románok (az eredeti szövegben oláhok – szerk.) nem bántják a várost. A kollégium ifjúsága már előbb beállott a XI-ik honvédzászlóaljba, amely Piskinél hősiességével kiérdemelte a legnagyobb vitézség jelét: a vörös sapkát, – s ép oly híres volt rettenthetetlen bátorságáról, mint Damjanich hadtestének 9-ik vörössapkás zászlóalja. Az iparos ifjúság szintén beállott honvédnek s a városban csak hajlott korú férfiak, nők, gyermekek és aggastyánok maradtak. (…)

Axentye Szevér jan. 7-én már Enyed alá érkezett 9000 vérszomjas, prédaleső emberével. (…) [Január 8-án] Este tízkor elcsendesült a város, a lakosság nagyobb részt mély álomba merült. Axentye… összeterelte bandáját, a Maros jegére vezette, s ott megeskette, hogy mindenáron bemennek Nagy-Enyedre, s azt elpusztítják.

– Doamne ajută! (Isten, segíts!) ordította a vérszomjas had, mikor a város felé özönlött.

A külső házakat rögtön felgyújtották. Tiszta holdvilágos idő volt, de a hideg dermesztő, közel 30 fok Celsius. A Szentkirályi utcán és a váradi kerten át tódultak be s vad ordítással, pokoli lármával rontottak be a házakba. Ilyen öldöklés sehol se történt Erdélyben!

A városban félreverték a harangokat, a lakosság talpon volt, de menekülni alig lehetett, mert a vérszomjas románság mindenfelől vad üvöltő csoportokban közeledett, s nem ismert irgalmat, kegyelmet, ledöfött nőt, gyermeket, aggastyánt. Iszonyú zaj, sikoltás, jajgatás, hörgés s halálordítás töltötte be az utcákat. A románok égő fáklyákkal és gyertyákkal gyújtogatták meg a házakat, s csakhamar egész utcákon lángtenger hullámzott. A gerendák recsegésébe a fegyverek ropogása, a bedöntött kapuk és ajtók zuhanása s a románok istentelen káromkodása vegyült.

A lakosság egy része a ferencrendi kolostorba, vagy rom. kath. templomba menekült, de ide is betörtek, a nőket hajuknál fogva vonszolták ki, s ott a templom előtt mészárolták le őket. Egy kispap az orgona belsejébe menekült, de azt is dorongokkal rombolták szét. Mikor azonban a kispap hosszú fekete reverendájában fölemelkedett, a babonás románok holtra rémültek tőle. Azt hitték, hogy a draku, s hanyatt-homlok, egymást taposva futottak le a lépcsőkön.

Viskóczi ferencrendi házfőnök teljes papi ornátusban ment a vadállatok elé, de őt is leütötték, s több golyót lőttek bele, de az ősz szerzetes, aki hősiességével és lélekjelenlétével százak életét mentette meg, mégis felépült. A mészárlás, rablás, égetés szakadatlanul folyt másnap, sőt harmadnap is. Toll nem képes leírni ama szívfacsaró, minden képzeletet felülmúló véres jeleneteket, amik itt történtek. A gyermekeket szüleik láttára szúrták lándzsára, vagy vagdosták egymáshoz. A nők páratlan hőslelkűséget tanúsítottak. A brutális románokkal élet-halál harcot vívtak becsületükért s inkább mind meghaltak, hogysem egy is meg engedte volna magát gyalázni.

Harmadnap megérkeztek Buttyán és Repedje Nikolny román hordái is, s ekkor már közel húszezeren tomboltak az égő városban, melynek utcái megfagyott, véres holttestekkel voltak borítva. Az istentelenek szétrombolták az oltárt is, a szent képeket pedig lándzsával döfték át. Sok nőnek sikerült félmeztelenül a közeli erdőbe menekülni, de itt a szerencsétlenek megfagytak. A lerészegült románok azután az áldozatok holttestei között vad táncra kerekedtek. (…)

Farkas Ernőd: Nagy-Enyed feldúlója meghalt (Pesti Hírlap, 1906. augusztus 15.)