Egy hónap kihagyás után tegnap ismét ülésezett Kézdivásárhely tanácsa. A megbeszélésen többek között döntés született arról is, hogy műfüves pályát létesítenek a céhes városban, illetve jelentős támogatást szavaztak meg a KSE futballcsapatának is.
2017. szeptember 07., 00:262017. szeptember 07., 00:26
Egy hónap kihagyás után tegnap ismét ülésezett Kézdivásárhely tanácsa. A megbeszélésen többek között döntés született arról is, hogy műfüves pályát létesítenek a céhes városban, illetve jelentős támogatást szavaztak meg a KSE futballcsapatának is.
A városatyák többek között elfogadták a helyi költségvetés módosítását, és rábólintottak a municípium félévi pénzügyi zárómérlegére is. A tanács beleegyezett abba is, hogy a város és a Futball Klub Csíkszereda Egyesület közötti társulás jóváhagyása révén egy műfüves pályát létesítsenek, ami a sportpálya szomszédságában kap majd helyet. Az elképzelés az, hogy az 1,4 millió lejes beruházást a szomszédos megye egyesülete végzi el, majd a szerződés lejárta után a város tulajdonába kerül. A társulási szerződés időtartama a határozat szerint tíz év. Létezik egy kormányhatározat, amely lehetőséget ad az önkormányzatoknak, hogy klubokat támogassanak. Kézdinek 12 év után ismét van harmadik ligás focicsapata, és ahhoz, hogy ez meg is maradjon, anyagi támogatásra van szüksége, mondta Bokor Tibor polgármester. Ezért a KSE futballcsapatának 200 ezer lejes támogatást szavaztak meg.
A napirenden ezen kívül az önkormányzati alkalmazottak alapfizetésének, illetve a helyi tanácsosok havi illetményének jóváhagyása szerepelt. A tanácsosok a polgármester fizetésének a tíz százalékára jogosultak üléspénzként, a város első emberének aktualizált fizetése pedig bruttó 9425 lej, az országos minimálbér hatszorosa. A városképviselők rábólintottak arra is, hogy a Petőfi Sándor és a Dózsa György utcák kereszteződésénél levő körforgalmat Boldog Özsébről nevezzék el. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!