Negyedszerre is nekiveselkedett a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület megszervezni a Feldobolyi Szilvanapot, hogy a helyi gasztronómiai hagyományokat népszerűsítse, erősítse és megtartsa.
2019. szeptember 17., 00:112019. szeptember 17., 00:11
Már előző nap egy tucatnyi feldobolyi asszony magvazta a szilvát, hogy másnap reggel az iskolakertben az előkészített üstökbe kerülhessen. Három csapat gyürkőzött neki az emberpróbáló feladatnak, a nagy melegben felváltva kavargatták a hagyományos recept, azaz minden egyéb hozzáadott ízesítő nélkül készült lekvárt, összesen mintegy nyolc órát. Már rég dolgoztak a vállalkozó szellemű emberek, mikor a lécfalvi Hársfa egyesület fúvószenekara ünnepre hívogatva körbejárta a falut.
Az ünnepségen tiszteletét tette és a megjelenteket köszöntötte Kanyó Antal, Nagyborosnyó község alpolgármestere, de Tamás Sándor megyetanácselnök is megérkezett, méghozzá vendéggel, Novák Csaba Zoltán Maros megyei szenátorral. Mire a lekvár besűrűsödött, már sorban álltak a jelenlévők, hogy magukkal hozott üvegükbe ajándékba kapjanak egy üveg feldobolyi szilvaízet.
Mindeközben a feldobolyi óvó néni és tanító néni által betanított műsort adtak elő a falubeli gyerekek, délután pedig többféle zenei stílusból is jóllakhatott a nézősereg, hiszen a színpadon fellépett a Betli Duó, az Insect együttes, a West Hotel és a Pince Band. Összesen mintegy hatszáz ember szórakozott a rendezvényen, mely a nagyborosnyói önkormányzat, a feldobolyi közbirtokosság, a megyei tanács és a Diószegi pékség támogatásának köszönhetően jöhetett létre.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!