
Teljes erőbedobással készül az októberben rajtoló belföldi és nemzetközi megmérettetésekre a Sepsi–SIC női kosárlabdacsapata.
2019. szeptember 06., 00:402019. szeptember 06., 00:40
A Sepsi–SIC szeptember 13-án és 14-én játssza első két felkészülési mérkőzését, mégpedig a PEAC-Pécs ellen a Sepsi Arénában. Az első meccset megelőzően klubbemutatót tartanak, ahol az öt szakosztályban – kosárlabda, kézilabda, birkózás, kerékpározás és asztalitenisz – érintett sportolók megmutathatják magukat a nagyközönségnek.
Ez után Olaszországba utazik a csapat, ahol szeptember 17-én az Umana Reyer Venezia csapatával csapnak össze, majd 19-én és 20-án a Sió-kupa négycsapatos tornán teszik tiszteletüket. Az elődöntőben az ELTE BEAC Újbuda lesz az ellenfelük, míg a másik ágon a házigazda KSC Szekszárd és az NKE-Csata feszül egymásnak. Szeptember 21-én a VBW Cekk Cegléd ellen lépnek pályára, majd ezt követően hazatérnek. Szeptember 27-én és 28-án bonyolítják le a Sepsi-kupát, amelyen a zöld-fehérek mellett a szerb Crvena Zvezda, Brassó és a Kézdivásárhelyi SE vesz részt.
Október 2-án rajtol a női kosárlabda Nemzeti Liga, amelynek első fordulójában Brassóval mérkőzik a bajnoki címvédő együttesünk a D. P. Colibași Sportcsarnokban, az első hazai tétmérkőzésüket október 9-én a Bukaresti Rapid ellen vívják. Az Európa-kupában szintén idegenben kezdnek, mégpedig október 17-én a lengyel Artego Bydgoszcz otthonában, majd október 23-án a török Galatasaray látogat a Sepsi Arénába.
A Sepsi–SIC játékoskerete a héten kiegészült az amerikai Alyssia Brewerrel, a márciusban keresztszalag-szakadást szenvedő Ioana Ghizilă pedig továbbra is a sérülés utáni rehabilitációra koncentrál.
A hírek szerint már a 2019–2020-as idénytől bevezeti a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) a videobírót. A FRB szerződést kötött a KeyMotion-rendszer telepítésére, amelyet minden sportteremben ingyenesen fognak telepíteni, ahol a mérkőzéseket és edzéseket végzik. A rendszer egyrészt a játékosok megfigyelésére (scouting) lesz alkalmas, de az élvonalbeli meccseken is használhatják majd a bírók az Instant Replay rendszert a kétes helyzetek megítéléséhez. A meccsek idején minden teremben külön asztalt kell majd biztosítani annak a laptopnak, amely csatlakoztatva lesz a rendszerhez. Ehhez egy jó minőségű erős internetkapcsolatot (Fiberlink 1000), közel 5 méter kábelvezetéket és karmantyúkat, illetve egy jó minőségű laptopot kell vásároljon a klub, amelynek költségei nem haladják meg a 2000 lejt. Ezt a rendszert egyébként az észak-amerikai profi ligában (NBA), az Euróligában, illetve a spanyol bajnokságban már több éve hatékonyan használják.
Romániában csak most vezetik be, de videózásra már szükség volt 2017-ben a CSM Târgoviște – Brassói Olimpia kupadöntőn. Akkor a Cenk-alattiaknak érvénytelenítettek két pontot a visszajátszás megtekintése után – amit a közvetítő televízió-társaság biztosított –, és azzal a dâmbovițaiak nyerték a kiírást.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!