
Nem csak iskolás gyermekek szülei írták alá azt a memorandumot, amely a maszkviselés és egyéb járványmegelőző intézkedések jogosságát és hasznát vitatta.
2020. szeptember 16., 00:332020. szeptember 16., 00:33
A kezdeményezők tegnap újra szervezkedtek, szeptember 19-én személyautókkal Bukarestbe készülnek, az Egyetem téren ugyanis e napon 16 órakor tüntetést hirdettek.
A megjelentek a gyermekek egészségkárosítónak nyilvánított maszkviselése mellett a szülő hiányában történő egészségügyi szűrés, az immunrendszert gyengítő túlzott fertőtlenítés és egyéb intézkedések ellen is tiltakoztak. A hasonló okok miatt indított online petíciót tegnapig közel 8500-an írták alá az országból, a kezdeményezők már a tanügyminiszter lemondását is követelik a tanévkezdés menedzselése miatt.
Az Országos Diáktanács, a Szülői Szervezetek Országos Szövetsége és a három reprezentatív tanügyi szakszervezeti szövetség hétfőn nyílt levélben fordult Ludovic Orban miniszterelnökhöz, hogy módosítsa az iskolákra vonatkozó egészségügyi rendelkezéseket tartalmazó rendeletet, mert azok zavart okoztak, alkalmazhatatlanok, az állam különféle szervei és intézményei, az egyes megyék iskolái is eltérően értelmezik őket, írja az edupedu.ro tanügyi portál. A Magyar Szülők Szövetsége közösségi oldalán a szülők azt sorjázzák, milyen iskolákban alkalmazott járványügyi rendelkezésekkel nem értenek egyet: felróják a diákok torlódását az iskolákba való belépéskor, az alternatív oktatás ellehetetlenítését, a rövid szüneteket a korábbi óraszám mellett, a mosdók napi egyszeri használatra korlátozását, de a kisgyermekek csomagként való átadását is a pedagógusnak az intézmény ajtajában.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!