
Elfogadta a kormány pénteken a közbeszerzési törvény módosításait - jelentette be a kabinet ülése után Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter.
2022. március 19., 11:402022. március 19., 11:40
[reklam]
A tárcavezető azt mondta, az új intézkedésekkel sikerül megszüntetni az infrastruktúra-projektek késleltetésének és megvalósításuk akadályoztatásának főbb okait.
A pályázati szakaszt érintő főbb módosítások között említette Grindeanu azt, amely szerint a hat hónapnál hosszabb futamidejű szerződések esetében árkiigazítási kötelezettséget vezetnek be.
"Ugyanakkor véget vetünk az indokolatlan óvásoknak? Hogyan? Úgy, hogy ha a cég veszít, kötelező módon visszatartják az általa befizetett óvadékot" - magyarázta a tárcavezető.
A projektek kivitelezésének késleltetését a "jóhiszeműségi bizonyítvány" bevezetésétől remélik - tette hozzá. Ilyen tanúsítványt háromhavonta adnak majd ki a projekt megvalósítási szakaszában. Ha a vállalkozó késik a munkálatokkal, és ezért negatív minősítést kap, nem nyerhet meg újabb licitet.
"Ha a munka nem halad, az építő mindössze három figyelmeztetést kap a szerződés felmondása előtt, ezután újabb pályázati eljárás kezdődhet" - magyarázta.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!