
Módosításokkal fogadta el szerdán a képviselőház és a szenátus költségvetési bizottsága a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet. Húsz törvényhozó támogatta szavazatával a javaslatot, egy személy ellenezte azt.
2020. szeptember 17., 08:582020. szeptember 17., 08:58
A bizottságok által elfogadott egyik legjelentősebb módosító javaslat értelmében hatályon kívül helyezik a nyugdíjak 14 százalékos emelését előíró cikkelyt. Így érvényben marad a nyugdíjtörvény, amely szerint 40 százalékkal nő a nyugdíjpont értéke.
Egy másik javaslat szerint 1 milliárd lejjel növelik az önkormányzatoknak szánt összeget, a megyeszékhelyek pedig további 500 millió lejt kapnak, amelyet egyenlő módon, politikai színezettől függetlenül osztanak szét közöttük.
Elfogadott a testület még egy indítványt, amelynek értelmében 5,635 millió lejjel egészítik ki a képviselőház költségvetését. Az összeget a decemberi parlamenti választások nyomán tisztségbe kerülő törvényhozók parlamenti irodáinak felszerelésére szánnák.
A bizottságok ugyanakkor arról is döntöttek, hogy a pedagógusok a hatályos törvényben előírtaknak megfelelően, azaz még ebben az évben megkapják a béremelést.
Egy másik módosítás előírja, hogy "az EU által elfogadott módszertan értelmében az államadósság év végén nem haladhatja meg a bruttó haza termék 40 százalékát".
Emellett 400 millió lejt hagytak jóvá a bizottságok a gazdasági minisztérium számára a Start-Up Nation program finanszírozására, illetve azt is megszavazták, hogy utaljanak ki 20 millió lejt a kormány tartalékalapjából a bukaresti Nemzet Megváltása székesegyház munkálatainak folytatására.
Valamennyi módosító javaslatot a Szociáldemokrata Párt (PSD) terjesztette elő. A szakbizottságok nemzeti liberális párti törvényhozói nem vettek részt az ülésen.
Florin Roman, a PNL alsóházi frakcióvezetője bejelentette, hogy "a PNL minden olyan projektet megtámad, amelynek nem jelölték meg a finanszírozási forrását'.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) csődbe taszította Romániát, a költségvetés-kiigazítással a GDP 6,3%-ának megfelelő kiadásokat generált - jelentette ki szerdán Ludovic Orban miniszterelnök.
Úgy fogalmazott: a parlament húsz, "delíriumban" lévő tagja a bruttó hazai termék (GDP) 6,3%-ának megfelelő kiadást generáló módosításokat fogadott el szerdán, amikor a költségvetés-kiigazításról szóló tervezetet tárgyalta. Ráadásul - mondta Orban - "Orlando, a nagy pénzügyi szakember" javaslatára, a GDP 47%-áról 40%-ra csökkentették az államadósság maximális szintjét, így Románia kölcsönt sem tud felvenni.
A miniszterelnök kijelentette, hogy amennyiben a parlament elfogadja ezeket az "idióta" módosításokat, azok csorbítani fogják Románia hitelességét a nemzetközi pénzügyi piacokon, és negatív hatással lesznek az állampolgárok jövedelmére is.
"Románia azt kockáztatja, hogy valamennyi hitelminősítő visszaminősíti, hogy nem lesz képes kifizetni a béreket és nyugdíjakat, és hogy eltűnik a civilizált társadalmak térképéről. (... ) A PSD azt akarja, hogy a románok szegények legyenek és pénz nélkül maradjanak. Egy ilyen párt már nem érdemli meg egyetlen román szavazatát sem" - hangoztatta a PNL elnöke.
A bruttó hazai termék (GDP) 6 százalékába kerül, amennyiben alkalmazzák azt, amit a Szociáldemokrata Párt (PSD) megszavazott - mondta szerdai sajtóértekezletén Klaus Iohannis.
Az államfő "meglepettnek" és "szomorúnak" mutatkozott amiatt, ahogyan a PSD módosította a költségvetés-kiigazítást.
Úgy fogalmazott: "nyilvánvaló, hogy ez a pénz egyszerűen nem létezik".
Véleménye szerint a PSD ilyen, "minden fedezet nélküli" kampányígéreteket még 2016-ban, a Dragnea vezetése alatt sem tett.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!