Mocsarasodó tóból édent varázsoltak a halaknak a szentivánlaborfalvi ifjak

Több hónapos akcióra tettek pontot hétvégén a falu ifjúsági szervezetéhez tartozó szentivánlaborfalvi fiatalok: kitakarították a Feketeügy holtárkát, és halat telepítettek bele.

Bodor Tünde

2023. november 13., 18:342023. november 13., 18:34

A holtárokban kialakult tóba több fatörzs is bedőlt, néhány a hódok „segítségével”, elsősorban ezek eltávolítása tűzték ki célul, mert a halak mozgását is akadályozták, de a halászok horgai is gyakran beleakadtak a felszín alatti faágakba, törzsekbe, számolt be a Székelyhonnak Pakuci Tamás, a Szentivánlaborfalva Ifjúsága Egyesület elnöke. Miután június végén sikerült a Total Energies vállalatot partnernek megnyerni, az általuk adott támogatásból, összedolgozva a halász-vadászegyesülettel, nehézgépeket béreltek, és mintegy 100 méter hosszan kimélyítették a medret, hogy majd egy következő lépésben halakat telepíthessenek.

Galéria

A mélyebb víz jobb életfeltételeket kínál a hőmérsékletre érzékeny amurnak, ezért vártak késő őszig a telepítéssel, végül – szintén a Total Energies anyagi támogatásával – két szakaszban, legutóbb hétvégén 800 kg halat engedtek a vízbe. Azt remélik, hogy a növényevő amur majd tisztán tartja a tavat, és nem engedi felnőni a vízi növényzetet.

Galéria

„Két évig szigorú halászati tilalom van, tíz embert a faluból felhatalmaztunk, hogy bármikor 2000 lejre büntethesse a szabályszegőket,” árulta el Pakuci Tamás. A tó partjára szemeteseket is kihelyeztek, ezek ürítése majd a halőr dolga lesz, de a fiatalok is besegítenek.

Galéria

Az egyesületnek hosszabb távon is tervei vannak a környezettel, illetve a tóval: mivel akkora esőzés már nagyon régen volt, amikor a megáradt Feketeügy a zsilipeken keresztül táplálta a tavat, tavasszal magasnyomású szivattyúkkal szeretnének vízutánpótlást biztosítani a holtároknak. Ehhez azonban előbb meg kell szerezni Râmnicu Vâlcea-i központú Olt Vízügyi Igazgatóság hozzájárulását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust