Ki gondolta volna, hogy a csomagolás is számít abban, mennyire örülünk az ajándékoknak?
2019. november 04., 14:242019. november 04., 14:24
November eleje van, el kell kezdeni a karácsonyon gondolkodni, ha nem akarjuk, hogy az utolsó utáni pillanatban szakadjon a nyakunkba és a pénztárcánkra az ajándékok beszerezése. Ajándékot adni nem kötelesség, de jó érzés, sőt már azt is bebizonyították a kutatók, hogy az egészségünkre is jó hatással van az ajándékozás. Most pedig annak néztek utána, hogy az ajándékok csomagolása hogyan hat az örömérzetünkre.
A Journal of Consumer Psychology szaklapban megjelent tanulmány szerint nem mindegy, hogyan csomagoljuk be a karácsonyi ajándékokat, mert az is múlhat a csomagoláson, hogy mennyire örül neki, aki kapja – márpedig mi mind azt szeretnénk, ha nagyon örülnének az ajándékoknak a szeretteink.
A kutatók arra keresték a választ, hogy a csomagolás milyen hatással van az elvárásokra és az elégedettségre annál, aki kapja az ajándékot. A kutatásban részt vevőknek ugyanazt az ajándékot adták más és más csomagolásban, és a végén kiderült, hogy azoknak az ajándékoknak örültek jobban, amiket hanyagul csomagoltak be. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy nagyobb elvárásokat szül a gyönyörű csomagolás, ami nem mindig találkozik azzal, amit a csomag rejt.
Azért még mielőtt használt újságpapírba kezdenénk csomagolni az ajándékokat, a kutatás további részét is érdemes elolvasni – azt is vizsgálták ugyanis, hogy mennyire számít az ajándékozó és az ajándékozott közötti kapcsolat a csomagolás szempontjából. Úgy tűnik, hogy kevésbé fontos kapcsolatok esetében – ha például egy kollégáról vagy a szomszéd néniről van szó – a csomagolást a kapcsolat mércéjeként értelmezték az ajándékozottak, azaz ha szépen volt becsomagolva, azt érezték, hogy ez a kapcsolat fontos az ajándékozó számára, ezért aztán jobban is örültek az ajándéknak, bármi is volt az.
Mit tanulhatunk ebből a tanulmányból? A barátok akkor örülnek a legjobban, ha béna a csomagolás, míg a lazább ismeretségeknél érdemes a tökéletességre törekedni az ajándékok csomagolásánál. Ebben a szellemben meg is nyugodhatunk: aki számít, annak elég lesz egy papírzacskóban átnyújtani az ajándékokat.
(nlc)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!