
Az RMDSZ továbbra is bizalmat szavaz azoknak, akik eddig azon dolgoztak, hogy „megjelenítsék” külföldön Székelyföldet – jelentette ki Tamás Sándor.
2020. szeptember 24., 00:192020. szeptember 24., 00:19
Benkő Erika szerint minden fórumon beszélni kell az erdélyi magyarok sajátos helyzetéről.
– Minden politikai és civil eszközt meg kell találni és fel kell használni arra, hogy a magyarság problémáit, célkitűzéseit megismertessük a nagyvilággal, mert külső nyomás nélkül aligha fog változni a román belpolitika – mondta a képviselő.
Ennek érdekében, képviselői minőségében tagja az emberjogi és európai ügyek bizottságának, és itt minden lehető alkalommal szóba hozta a hatóságok kisebbségellenes politikáját, a székely zászló tiltását, az anyanyelvhasználat korlátozását. Az ET parlamenti közgyűlésében az esélyegyenlőségi bizottság alelnökeként minden magyarellenes kirohanással szemben állást foglalt, kezdve a Tudose-féle „akasztástól”, az államfő gyűlöletbeszédén és a Trianon-törvényen keresztül, a járványügyben használt román egynyelvűségig. Az általa vezetett Mikó Imre Jogvédő Szolgálat tematikus hírlevelei már megjelennek az amerikai külügyminisztérium éves jelentéseiben is.
Grüman Róbert a megyei önkormányzatot képviselte a strasbourgi önkormányzati kongresszusban, és hozzá tartoznak a testvérmegyei kapcsolatok is. Elmondta: az önkormányzati kongresszusban szükség van az összmagyar támogatásra, mert a váltakozó tagság sűrűn megkérdezi, hogy „miért költözött egymillió magyar Romániába”. Hozzátette: a munkát emiatt folyamatosan elölről kell kezdeni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!