Mindennek lehordják

Kiss József zágoni polgármester (képünkön) azt mondja, folyamatosan rágalmazzák különböző román újságokban és az interneten. Az elöljáró szerint ezeknek az akcióknak célja, hogy hiteltelenné tegyék a személyét, és a következő választáson román polgármestere legyen a községnek.

2017. augusztus 29., 00:232017. augusztus 29., 00:23

Kiss József zágoni polgármester (képünkön) azt mondja, folyamatosan rágalmazzák különböző román újságokban és az interneten. Az elöljáró szerint ezeknek az akcióknak célja, hogy hiteltelenné tegyék a személyét, és a következő választáson román polgármestere legyen a községnek.

Kiss lapunknak elmondta: a tavalyi DNA-kivizsgálás óta (ami mögött szerinte szintén azok a feljelentő személyek állnak, akik a kicsinálásra törekednek) folyamatosan jelennek meg ilyen-olyan rágalmazó írások az írott és a közösségi médiában, amik többek között arról szólnak, hogy ő törvénytelenül járt volna el egy erdő-visszaszolgáltatás ügyében.
– A DNA tavaly kivizsgálást tartott, és bár az ügy nincs lezárva, nem vagyok bűnvádi eljárás alatt. Megmondtam akkor is, és most is kijelentem: az erdő-visszaszolgáltatás a törvényes keretek közepette zajlott, én pedig nyugodtabban alszom a kivizsgálás óta – szögezte le az elöljáró. Hozzátette: tudja, kik állnak a rágalmazása mögött, és tisztában van azzal, hogy e személyek román polgármestert szeretnének az 53,5 százalékban románok lakta községben.

– Ezek a háttéremberek sovének, de mi nem tűrjük a nacionalizmust sem magyarban, sem románban. Az eddigi választásokon is voltak román ellenfeleim, de megsúgom, hogy a román lakosság java rám voksolt, mert ésszel és nem nacionalizmusban gondolkodtak – mondta Kiss.
A polgármester elárulta, nemrég azzal is megfenyegették, hogy szeptemberben már nem lesz tisztségben.
– Ha már az Isten eddig megsegített, és egészséggel bírom, megnyugtatom a rágalmazókat, hogy szilveszterkor is a község polgármestereként fogok boldog újévet kívánni a lakosságnak – üzeni „jó­akaróinak”. 

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés