Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások
2019. október 25., 00:112019. október 25., 00:11
A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola új kulturális projektet kezdett meg a 2019–2020-as tanévvel, amelynek célja, hogy az intézmény minden diákja több művészeti ággal ismerkedhessen meg. Figyelemkeltésként október 22-én, balett-flashmobot tartottunk Sepsiszentgyörgy főterén. Amit a Népiskolánál kitaláltunk, arra már volt példa, azonban mintha mások elfeledkeztek volna erről: megmutatni a kultúrát azoknak, akik fogékonyak rá.
Elsőként, a tanintézmény főtéri akciójával a balett és a tánc szépségét mutattuk meg a városnak: Tüzes Csilla diákjai, javarészt 10 év körüli gyerekek, akik korukhoz képest nagyobb szabású produkciókban lépnek színpadra. Azért szerettük volna, hogy a diákok mutassanak be valamit a város lakóinak, mert a balett hiánycikk a megyében.
Az akcióra mintegy 200 érdeklődő gyűlt össze: ők két, igen rövid koreográfiát tekinthettek meg, hiszen a flashmob jellegzetesen rövid műfaj. Azt szeretnénk, ha ez nem csak rokonokra, barátokra korlátozódna, hiszen, ami itt történik, az értékes lehet bárki számára: ezért szerveztünk szabadtéri fotótárlatot, koncerteket és sok-sok mást rendezvényt.
Gáj Nándor intézményvezető
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!