Mindannyian hibásak vagyunk

Folyó év október 9-én iktatták Fejér László Ödön háromszéki RMDSZ-szenátor és id. Lomnici Zoltán volt főbíró, a magyarországi Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Románia államfőjéhez intézett beadványát. Aláírói arra kérik az ország első közjogi méltóságát, hogy elemezze újra a székely terrorper elítéltjei, Beke István, valamint Szőcs Zoltán ügyét, és részesítse őket elnöki kegyelemben. Folyamodványukra válasz azonban mindeddig nem érkezett annak ellenére, hogy erre az államfőt az Alkotmány (51/4) kötelezi. És az ilyen jellegű kérelmek megoldására vonatkozó törvény (2002/233) 45 napban szabja meg neki a válaszadás határidejét. Ráadásul az Elnöki Hivatal keretén belül egy államtanácsos vezetésével külön ügyosztály létezik (Compartimentul Probleme Cetăţeneşti) ezek fogadása, kivizsgálása és megoldása érdekében.

A történtek tükrében kijelenthető, hogy Klaus Iohannis, frissen újraválasztott román államelnök semmibe vette és súlyosan megsértette az ország Alkotmányát, érvényben lévő törvényeit, és az általa vezetett hivatal működési szabályzatát. Egy valóban demokratikus országban pedig mindez a tisztségéből való felfüggesztéséhez, majd felmentéséhez vezetne. Hiszen az Alkotmány előírásai szerint neki őrködnie kell ennek a betartása fölött, illetve közvetítenie az államhatalom és annak szervei, valamint a társadalom között.

Újból megállapítható tehát, hogy Romániában a demokrácia csak papíron létezik. Ezt viszont nem szabad csupán a Román Kommunista Párt, illetve politikai titkosrendőrség hatalmat átmentő egykori tagjai és az utódjaik számlájára írni. Ők ugyanis azért kaparinthatták és tarthatták meg az 1989 véres decemberében megszületett új államrend kulcstisztségeit, mert a társadalom ezt megengedte és elnézte nekik. Így elsősorban ennek az országnak a polgárai a felelősök a harminc esztendeje folyamatos törvényszegésekért, jogtiprásokért és következményeikért. És ez alól mi, kisebbségi sorsba taszított magyarok és székely-magyarok sem képezünk kivételt, mert a saját nemzet és sorstársaink érdekében sem vagyunk képesek a hangunkat hallatni. Például tömegesen utcára vonulván, és torkunk szakadtából követelvén nekik igazságot, hogy Bukarestben és Brüsszelben egyaránt meghallják.