A kagylók zúgásának egyik népszerű magyarázata úgy szól, hogy ha a fülünkhöz rakjuk a héjat, az felerősíti a saját véráramlásunk hangjait. Ezt pedig úgy érzékeljük mintha a tenger zúgna.
Saját vérünk csörgedezésének hallgatása kissé ijesztő, de valóban létrejöhet, ha egy nagyon csendes szobában alszunk, és a fejünket oldalasan a puha párnához nyomjuk. Egyszerű kísérlettel eldönthetjük, hogy a kagyló is ezt erősíti-e: füleljük a kagylót, szaladjunk két gyors kört a ház körül, majd füleljünk újra. A kettő között nem sok különbség lesz, pedig ha tényleg a pumpáló vért hallanánk a kagylóból, akkor a felgyorsult szívverés a visszavert hangot is módosítaná. Úgy tűnik, nem ez a jó megoldás.
Tegyük fel, hogy van egy hangszigetelt stúdiónk, és vigyük oda a kagylót. Ekkor nincs morajlás, a kagyló üresen kong.
Ez azért van, mert a tengerzúgás, amit hallani vélünk, valójában a környezetünkben egyébként is létező zajoknak egy felerősített változata.
A kagylóból mégsem halljuk pontosan ugyanazt, mint nélküle - a hang nem háttérzajra, hanem zúgásra hasonlít. Miért?
A kagyló formája nem ugyanúgy erősít minden hangmagasságot, hanem válogat. A közepesen mély frekvenciákat méreténél fogva sokkal jobban erősíti, mint a magasabbakat, emiatt hasonlíthat a hangkép a tengeréhez - nagyobb kagylóban mélyebb a morajlás. Valójában a tenger zúgása ugyanúgy hallható befőttesüveggel is, csak annak nincs olyan romantikája.
Agyunk is szerepet játszik a jelenség kialakulásában.
Valójában mindig halljuk a háttérzajokat, csak épp teljesen hozzászoktunk, így az agyunk már nem figyel rá, kiszűri azokat.
Ugyanúgy, ahogy arra sem figyelünk folyamatosan, hogy van-e rajtunk alsónemű. Ha valakinek ráadásul úgy nyújtják oda a kagylót, hogy fókuszáljon a tenger zúgására, akkor friss füllel önkéntelenül is keresni fogja azt.
A kagylóból tehát a minket körülvevő háttérzaj egy furcsán erősített változata hallatszik, nem pedig a tenger.
(Origo)
Csíkszék
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!