Mesevilág kalauza

A szakmákat bemutató sorozatunkban Szabó Enikő mesemondó és meseterapeuta beszél arról, hogy milyen körülmények játszódtak közre abban, hogy ezt a hivatást választotta.

Némethi Katalin

2019. augusztus 19., 00:412019. augusztus 19., 00:41

Mindig szerettem a tapasztalataimat vagy a szüleimtől, idős emberektől hallott történeteket elmesélni osztálytársaimnak, barátaimnak, elsősorban a humoros hangvételűeket, s nagy öröm volt számomra, ha nevetni láttam őket. Gimnazista koromban jártam a Kakas Zoltán által szervezett Bao-Bao táborokba, s már ott megmutatkozott ez a hajlamom, hogy a történeteket magamba szívjam, és aztán továbbadjam.

A Sepsi Rádiónál dolgoztam, amikor elindítottam a Hangbank projektem, hozzáfogtam gyűjteni mások történeteit, így született meg egy interjúsorozat Kányádi Sándorral, Albert Ernő bácsival, Vajna Böske nénivel és másokkal. Ezek a csodálatos emberek mesélték, hogy együtt fürödtek Mihály királlyal Előpatakon, hogy milyen előzményei voltak egy vers megszületésének. Olyan szép összefüggő történet kerekedett ki ezekből, hogy folytattam a gyűjtést.

Ahogy a gyermekem megszületett, a mesék felé irányultam, aztán elvégeztem Boldizsár Ildikó képzésének egy részét, és rádöbbentem, hogy én népmeséket is tudok mondani, az én szájízem szerint alakítva. 2010–2011 körül kezdődött a mesemondói pályafutásom, és megismerkedtem ennek a terápiás részével is. Az első nyilvános mesemondói fellépésem Budapesten volt, egy meseterápiás képzésen, s hiába volt a rádiós, a nyilvános beszéd terén szerzett tapasztalatom, nagyon izgultam. Elmondtam a történetet 40 ember előtt, és rájöttem, hogy meg tudom csinálni, s ez nekem is jó érzés. Megkezdtem kiépíteni a mesemondói repertoárom tematikák szerint, és 2015-től hivatásos mesemondóként élek. Évente több ezer gyereknek és felnőttnek mesélek vándorolva keresztül-kasul a nagyvilágban és itthon. Karácsonykor adventi meséket mondok, ezekből meg is jelent egy kötetem tavaly Manchesterben Karácsonyi mesék címmel. Van felnőtteknek szóló mesetarisznyám is.

Újrameséltem egy macskás könyvre valót, Hogy a macska rúgja meg kötet 13 történetet tartalmaz. Most dolgozunk a testvéremmel (Karda Zenkő illusztrátor –szerk. megj.) egy Bátor lányok sorozaton. Engem mélységesen felháborított a nemrég megjelent Esti mesék lázadó lányoknak, amelynek a reklámjából az derül ki, hogy a népmesékben csak puhány lányok vannak, akik várják, hogy valaki megmentse őket. Tudom, hogy a népmesék felében a lány a hős, a cselekvő személy, minden kultúrában vannak harcos, okos, tenni vágyó nők. Nos, válaszként erre született meg a Bátor lányok sorozat ötlete. Nagy anyagot dolgozok át, hogy azok a nők, lányok és anyókák legyenek benne, akik ezt a női cselekvő erőt képviselik.

Meglátásom szerint azért jó mesét hallgatni, mert elsősorban lazít, ismert a mesehallgatási transz jelensége, amikor kiegyensúlyozódik a jobb és bal agyféltekék működése, és ez egy nagyon kellemes állapot eredményez. Ugyanakkor szorongást old, és szórakoztat is.

[reklám]

A gyerekek számára különösen fontos a mese, hiszen fejleszti a szókincsüket, fantáziájukat. A szép és minőségi élethez elengedhetetlen a belső képek gyártása, ezért jó lenne, ha minden gyereknek naponta hallgatna mesét. Ez anyagilag megfizethetetlen útravaló a gyereknek az élethez.

A gyerekek nagyon fogékonyak a mesékre, de mivel nincs kellő élettapasztalatuk, ezért számukra a mesehallgatás elsősorban szórakozást jelent, de prevenció is, mert ha olyan helyzetbe kerülnek például veszteség éri őket, akkor a tudatalattiból előjön a megfelelő megoldás, amivel át tudnak majd lépni a nehézségen.

Felnőtteknél már a mese tényleges válságban vagy elakadásban lévő embert tud átsegíteni a nehézségen, utat mutatni. Régen a mesékbe kódolt üzenetet mindenki értette, de évszázadok távlatából elvesztettük ezt a dekódolási képességünket, ezért van szükség „közvetítőkre”, meseterapeutákra, akik segítenek „belépni” a mesébe.

Ha egy ember hozzám fordul segítségért, meg tudom mondani, hogy melyik az a mese, amelyik az ő élethelyzetére illik, és segítek neki megérezni az üzenetet. Én megtaláltam magam a mesékben. A módszer egy súlyos elakadásomból segített ki, ezért hiteles számomra. Ez egy komoly, járható út, mert a mesékben évszázadok bölcsességét találjuk meg – fejtette ki Szabó Enikő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés