MESE, VERS

A tavasz csodája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, amit úgy hívtak, Tavaszország. Itt élt a Tavasztündér, aki úgy gondolta, eljött az ideje, hogy megmutassa kisunokájának a csodát. A kistündér már izgatottan várta ezt a napot.

– Felkészültél? – kérdezte a Tavasztündér, és magához ölelte kisunokáját.

– Igen, igen! – kiáltotta boldogan a kistündér, és kíváncsian várta, hogy mi fog történni.

Ekkor a Tavasztündér elővette varázspálcáját, suhintott egyet előre, egyet hátra, és máris kitárult előttük egy kapu, amin beléptek. A kistündér ámulva figyelte, hogy milyen fényesen ragyog a nap, és már érezte is a napsugarak melegét. Hirtelen észrevette, hogy elolvad a hó, kirügyeznek és kizöldülnek a fák, és virág borítja be az ágakat.

– Jaj, de gyönyörű! – kiáltott fel a kistündér, és gyorsan odaszaladt egy kis apró virághoz, hogy közelebbről is megnézze azt.

– Ó, ez a hóvirág, a tavasz hírnöke! – mesélte neki Tavasztündér.

Mire újra körülnézett, látta, amint megérkeznek a fecskék és a gólyák hosszú útjukról, és azonnal nekilátnak, hogy rendbehozzák fészkeiket.

Ezután egy réten találták magukat, ahol szebbnél szebb virágok pompáztak és illatoztak. A csendet a gyerekek vidám nevetése törte meg, akik boldogan játszottak a virágos réten, örülve a napsütésnek. A kistündér nagyon boldog volt, hogy mindezt láthatta.

Ekkor Tavasztündér suhintott ismét a varázspálcájával, és megint Tavaszországban találták magukat.

– Tetszett? – kérdezte Tavasztündér a kisunokájától.

– Igen, nagyon! Minden csodálatos volt, de leginkább a hóvirág és a gyerekek vidám kacagása és játéka tetszett – lelkendezett a kistündér, és elszaladt ő is játszani a pajtásaival.

Ez volt a tavasz csodája.

Orosz Tímea, I. E osztály, Váradi József Általános Iskola

***

Kecskebéka

Élt egyszer a világ szélén

Egy kékespiros kecskebéka.

Hogy világszéle nincs talán?

Bizony tévedsz, kiskomám!

Mert ott élt ő a világszélén,

Ült szépen a világbékén.

Nem hiszed el mindig még?

Jobb lenne, ha elhinnéd!

A tények élő bizonyítéka:

A kékespiros kecskebéka.

Kozma Rákhel, IV. C osztály, Váradi József Általános Iskola

***

Köd

Ezen a napon csak a ködöt láttuk,

és az orrunk hegyét,

kiáltottuk jó sokat

egymásnak a nevét.

Égett a sok lámpa,

ám mindhiába,

egymást senki sem találta.

Lehet, hogy csak álom?

Apát úgysem találom,

Keresem, keresem,

völgyeken, hegyeken,

a pincében s a mennyezeten,

a „nyomozó” tömegben,

repülőben, autóban.

Hívom már a rendőrséget,

(a nagy buták autóval jönnek),

persze mindenkit elütnek,

felébredek, mit is látok?

Ahogy Apa nekem krákog,

én meg előtte alszom.

– Nyolc óra van!

– Nagyon késő?

Lemondtam a pihenésről!

Indulok az iskolába,

könyveket a hátizsákba!

Úgy szaladok, rohanok,

Meg soha nem állhatok!

A szívem nagyon kalapál,

Szerencsére meg nem áll.

Odaérek iskolába,

könyvet be a fiókba.

Rengeteget tanulok,

románt és matekot,

magyart, no meg angolt.

Hazamegyek, játszhatok,

Gondolkodok, gondolkodok.

Mi lehetett az az álom?

Rájövök, hogy nemsokára

Ködben megyek iskolába,

Sokat fogok keresgélni,

pincében, mennyezeten,

S amíg fel nem ébredek,

Köröttem nem rohangálnak

keresgélve emberek.

Buja-Beke Mátyás, IV. B Step by Step osztály, Váradi József Általános Iskola