Cáfolta Kelemen Hunor lapunk azon felvetését, miszerint az RMDSZ alig kért valamit azért, hogy segítsen megbuktatni a szociáldemokrata kormányt, illetve hozzájáruljon a liberális kabinet beiktatásához.
2019. november 07., 12:002019. november 07., 12:00
[reklam]
Kelemen szerint a politikában „nem baj, ha az ember időnként két lábbal a földön jár” és az sem árt, ha a „platóni mértéktartás” átjön a 21. századba, de hangsúlyozta: bőven szabtak feltételeket.
– Először is azt kértük, hogy a belföldön megszavazott kisebbségi jogokat és a vonatkozó nemzetközi szerződéseket tartsák tiszteletben. Ebbe beletartozik a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) is, hiszen ez szerepel az oktatási törvényben, azt be kell tartani, benne van a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartája, benne van egy csomó olyan törvény, amit hol betartanak, hol nem. Azt kértük, hogy biztosítsák az oktatásnak a hat százalékot, hogy sürgősségi kormányrendeletekkel és felelősségvállalással ne módosítsák a választási rendszert és az igazságszogáltatási törvényeket, továbbá irányítsanak át kétmilliárd eurót a nagyberuházásoktól a regionális programokba – sorolta Kelemen Hunor.
Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint egyéves mandátumra ennél többet nem észszerű kérni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!