Merre vannak a biciklisek?

Csalódottan vonult vissza tegnap kora reggel a Cycle to work csapata az egyik szentgyörgyi, városvégi nagyvállalattól. Nemhogy kevesen, egyetlen emberfia sem választotta a kerékpárt ahhoz, hogy eljusson a munkahelyére.

Amikor május elején reggel nyolcra összetrombitálták Sepsiszentgyörgy központjába azokat, akik munkahelyükre biciklivel mennek, rengeteg rosszindulatú kommentet kaptak a sajtóban megjelent cikkek után. Hogy az „úrfiak” azt hiszik, hogy mindenki kilencre jár munkába és nyolctól érkezése van teázgatni a központban – a legfinomabb beírások közé tartozott. A kommentelők szerint ugyanis a „rendes emberek” hétre járnak dolgozni, természetesen biciklivel.

– Vettük a lapot, önkritikát gyakoroltunk, kijöttünk reggel hatra a Valkeshez, abból a megfontolásból, hogy a több száz alkalmazottat foglalkoztató gyár délelőtti váltásában csak lesz néhány tucat ember, aki egy gyönyörű szép májusi reggelen bringával megy munkába. Hát nem volt – mondja Birtalan Csanád, az egyik kezdeményező.
A gyáron nem múlik: biciklitartó van bőven. Igaz, a vállalat gondoskodik arról is, hogy munkásait a város minden pontjáról saját autóbusszal szállítsa a munkahelyre, ami természetesen dicséretes, még akkor is, ha történetesen ennek a mozgalomnak „nem használ”.

Az 50 adag kávéval „felfegyverzett” szervezők átírták a forgatókönyvet, és az arra eljáró bicikliseket kínálták kávéval. Ez már némiképpen sikeresebb volt, 20-25 kerékpáros is előfordult, ám ezeknek fele nem állt meg, mert ezzel elkésett volna a munkából. Azoktól, akik megálltak, megtudtuk: legnagyobb részük „ha esik, ha fú” kerékpárral megy munkába, többen évek óta. Egy részük így tudja legolcsóbban megoldani, hogy elérjen városvégi munkahe­lyé­re, de volt olyan is, akin jól látszott: valószínű, saját gépkocsival is járhatna, de nem teszi, mert „ennyi mozgás kell”.
Nem ide tartozik, de tanulságos, amit az egyik városvégi cég alkalmazottja mondott: harmincan dolgoznak a vállalatnál, de csak öten sepsiszentgyörgyiek. A többieket Vâlcea megyéből „hozza a főnök”, mert innen nem kap munkaerőt.

Hegesztőt akár holnap felvennének, ahány csak van, de ahhoz a mai fiatalok nem értenek, a vasat innen-oda cipelni meg nem hajlandók. Pedig a fizetés nem olyan rossz, és valószínű, hogy megkaphatnák azt a pénzt is, ami a vâlceaiak szállására és utaz­tatására elmegy (kéthetente hazamehetnek a cég pénzén), de nem kell a munka. Sokan meg sem kérdezik, hogy mit kellene dolgozni, csak azt kérdik, hogy mennyi a fizetés. Hát hova jutunk így, hisz az ilyen külföldre is hiába megy, mert ott is az alja-munkát kapja? – teszi fel a kérdést, amire nyilván nem vár feleletet, inkább továbbmegy.

A szervezők elismerik: nem annyira egyszerű munkába járni a város végére, mert reggel nagyon intenzív a forgalom, az út széle pedig „katasztrofális állapotban van”.
Talán ha megjavítanák az Olton átvezető gyaloghidat, ami papíron nem is létezik, az kevésbé forgalmas és lényegesen rövidebb utat biztosítana a Leninből az ipari negyed fele – véli Kiss Bence, a másik kezdeményező. Ez azonban biztosan nem az ő feladatuk…