Az amerikai GLAAD médiafigyelő évi jelentésében megfogalmazódik az igény, hogy a tévéstúdiók olyan szórakoztató műsorokat és filmeket sugározzanak, ahol a gyakran szereplő személyeknek legalább 20 százaléka az LGBT köreiből legyen.
2019. november 15., 08:012019. november 15., 08:01
A négybetűs rövidítés a homoszexuálisok, leszbikusok, transzneműek, biszexuálisok, hermafroditák egyezményes jelölése már több évtizede. Magyarul: LMBT. Eleinte LGB volt, ám az csak három "szexuális kisebbségre" vonatkozott, ezért bővítették. A GLAAD társaságot az LGBT köreihez tartozók alapították.
A GLAAD azt szeretné, ha a Hollywood-i filmgyár felelősei vállalnák, hogy 2025-ig bevezetik azt a szabályt, hogy a gyakori tévészereplők legalább egyötöde LGTB. A GLAAD elégedetlen azzal, hogy a jövő évre tervezett jelentősebb filmek, filmsorozatok 879 állandó szereplőjéből "csak" 90 tartozik a "másság" csoportjainak valamelyikéhez. Megdupláznák. A GLAAD érvei között az áll, hogy egy 2017. évi Gallup-felmérés szerint az Amerikai Egyesült Államok lakosságának 4,5 százaléka LGBT közösséghez tartozónak vallja magát. Sőt, a Harris társaság másik közvélemény-kutatása azt mutatja, a 18-34 éves amerikaiak 20 százaléka LGTB. Tavaly a GLAAD egy olyan szövetséget alapított, amelynek 45 tagszervezete támogatja azt az igényt, hogy a tévé képernyőjén a jelenleginél nagyobb számban és gyakrabban szerepeljenek LGTB csoportokhoz tartozók. Ugyanakkor a GLAAD azt is elismeri, hogy az LGBT aktivistáinak erőszakossága, és általában a "másságot" képviselők hivalkodó jogharca megütközést kelt a többségi lakosság körében, emellett növekedett azoknak a száma, akik inkább titokban tartják, hogy az LGBT-hez tartoznak.
(bl)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!