Megyetanácselnök-jelöltet is indít az EMSZ

Hisznek az együttműködésben, ugyanakkor változást hoznának a megyevezetésbe az Erdélyi Magyar Szövetség képviselői. Elnökjelöltjüket a Sepsiszentgyörgyre összehívott sajtótalálkozón jelentette be pénteken Zakariás Zoltán, az EMSZ országos elnöke.

Farkas Orsolya

2024. április 06., 11:082024. április 06., 11:08

A bejelentést megelőzően a szövetség múltjáról, szerinte felfelé ívelő pályájáról beszélt az EMSZ elnöke, érintve az érdekképviseleti szervek közti kapcsolatot, a helyi koalíciók lehetőségét és a választási versenyhelyzetet is. Mint mondta, az RMDSZ-szel való összefogás országos szinten kétségtelenül fontos a választási évben, helyi szinten azonban az EMSZ kész a megmérettetésre.

Az elnök kiemelte, Háromszéken nincs indulás-technikai probléma, hiszen magyar többségű megye, a versenyhelyzet ebből fakadóan természetes. Mint mondta, 2020 óta az EMSZ színeit képviselő településvezetők és tanácsosok bebizonyították, hogy másféleképpen is lehet politizálni. „Meggyőződésünk, hogy a Kovászna megyei tanács szintjén is helye van bizonyos változásnak” – vélekedett, hozzátéve, hogy az eddigi elnök „túl hosszú ideje” tölti be a funkciót, és ez degradációval járt.

Galéria

Tamás Sándor RMDSZ-es megyevezető helyére tehát Fazakas Pétert jelölik, aki eddig megyei tanács önkormányzati képviselője volt. A sajtótájékoztatón kihangsúlyozták: teljes listát fognak állítani a képviselői mandátumok megszerzéséért is – az ezen szereplő Johann Taierling és Bálint József szintén részt vettek a sajtótájékoztatón. A háromszéki magyar városokban indítandó EMSZ-es polgármesterjelöltek neveit Zakariás Zoltán egyelőre nem kívánta nyilvánoságra hozni, megvárják vele a „megfelelő időt”.

Nyolc év közigazgatási tapasztalattal, közgazdász képzettséggel felvértezve fogadta el a jelölést Fazakas Péter. A bejelentés kapcsán elmondta, majdnem egy évtized állt rendelkezésére, hogy belelásson a megyei önkormányzat működésébe. „A lista teljes lesz, és úgy szeretnénk összeállítani, hogy a régi párttársakat, a régi tanácsosokat ötvözzük az újakkal, és lesznek nők is” – jelentette ki. Elismerte, a megye állapota javult az elmúlt években, sok projekt ment végbe, ugyanakkor arra is célzott, hogy a mennyiség a minőség rovására ment. „Én itt szeretnék jobban odafigyelni a minőségi munkákra, amit a köz számára végeznek el bizonyos vállalatok” – nyilatkozott.

Bálint József, aki 2020-ban szintén az EMSZ megyetanácselnök-jelöltje volt, teljes támogatásáról biztosította Fazakas Pétert. Johann Taierling, aki nyolc éven át tevékenykedett a kézdivásárhelyi tanács tagjaként, négy éven át a megyei önkormányzat képviselőjeként, elismerően szólt a Kovászna megyei tanácsban való együttműködésről és jó hangulatról, illetve a szándékról, hogy ezt továbbra is megmaradjon.

A sajtótájékoztatón Zakariás Zoltán az érdekképviselet többféleségének előnyeit hangsúlyozta, de leszögezte azt is, hogy a „frontvonalon” közösen kell fellépni. Mint mondta, teljesen természetes és veszélymentes, hogy a helyhatósági választásokon verseny legyen a pártok között, vannak azonban olyan helyek, ahol a magyarság kisebbségben van, akár a vezetés, akár a képviselet tekintetében. Ezekből az alapvetésekből kiindulva kezdeményezte az EMSZ ősszel egy, a választások mindegyikére érvényes keretmegállapodás megkötését az RMDSZ-szel. „Csak így tudjuk végig vinni a négy választást, hogy mindegyiken vélhetően maximális szavazat szülessen” – fűzte hozzá.

A két párt március 20-án írta alá a megállapodást, hogy maximalizálja a szavazatokat azokon a helyeken, ahol többségben vannak a románok, ugyanakkor a parlamenti választásokra is a lehető legtöbb választót mozgósítsa. „Az RMDSZ-ben a Szövetségi Állandó Tanács a tegnapi nap folyamán letiltotta a helyi koalíciókat, úgyhogy egyelőre ez a megoldás nem áll fenn, ami azt jelenti, hogy más megoldásokhoz kell folyamodni” – nyilatkozta Zakariás Zoltán, aki szerint ez a fejlemény felettébb sajnálatos. Azt viszont kérdésünkre teljes mértékben kizárta, hogy az EMSZ valamelyik helyi szervezete bármiféle helyi román szervezettel kokettálna a választásokon.

Fotó: Farkas Orsolya

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés