Megvannak az idei legszebb rajzok

Egyre színesebb és sokszínűbb rajzok érkeznek a téli rajzpályázatra, amelyet immár hat éve ír ki Kézdivásárhely önkormányzata. A pályázat célja megtalálni a legszebb rajzokat, amelyek az önkormányzat által használt köszöntőkre a legjobban illenek.

Székely Hírmondó

2017. november 30., 00:112017. november 30., 00:11

Egyre színesebb és sokszínűbb rajzok érkeznek a téli rajzpályázatra, amelyet immár hat éve ír ki Kézdivásárhely önkormányzata. A pályázat célja megtalálni a legszebb rajzokat, amelyek az önkormányzat által használt köszöntőkre a legjobban illenek.

 

A szakmai zsűri csapatát idén is fiatalok erősítették, akik a kompozíciók mellett azt is figyelembe vették, hogy mennyire illeszkedik a rajz a témához, és hogy mennyire volt kreatív annak készítője. A zsűrit Gál Zoltán építész, Domokos Bíborka rajztanár, Cseh Réka dizájner, Dobra Imola, a Vigadó Művelődési Ház munkatársa, valamit Nagy Brigitta, az önkormányzat alkalmazottja alkotta. Négy kategóriában díjaztak, minden kategória győztesének rajza szerepel a 2017-es köszöntőkön. A díjazottaknak Bokor Tibor polgármester december folyamán nyújtja át az ajándékcsomagokat.

Az óvodásoknál a következő eredmények születtek: 1. díj: Micimackó csoport, 4 évesek (Manócska Napközi Otthon), 2. díjas Bencze Levente, míg 3. helyezett Lakatos Abigél, mindketten a Csipkerózsika Napközi Otthon óvodásai. Dicséret: Csipkerózsika Napközi Otthon, kiscsoport – közös munka.

Előkészítősök és I–IV. osztályosoknál: 1. díjas Szabó Panna Zsófia (Molnár Józsiás Ált. Iskola), 2. Szekeres Anna (Petőfi Sándor Ált.  Iskola), 3. Szász Boróka (Turóczi Mózes Gimnázium), dicséret: Barti Nóra (Molnár Józsiás-iskola). A gimnazistáknál 1. helyezett György Erna, 2. Gocz Norbert, 3. Konnáth Andrea, dicséretes Tuchilus Kriszta, mindannyian a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói. A középiskolásoknál 1. díjas: László Laura (Nagy Mózes Elméleti Líceum), 2. Májai Adrienn (Bod Péter Tanítóképző), 3. Mojzi Boglárka (Református Kollégium), dicséretes Opra Tamás Katalin (Nagy Mózes-líceum).

A kézdivásárhelyi önkormányzat mind a 16 díjazottat édességcsomaggal, valamint a Pista bá’ termékek egy kizárólag erre az alkalomra készített kabalafigurájával jutalmazza. A KreaKids Stúdiót vezető Erőss Sándor pedig egy hónapos bérletet ajánlott fel minden kategória első helyezettjének.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés