
Vádlottá minősítette a román katonai ügyészség Ion Iliescut, és bűnvádi eljárást indított a volt román államfő ellen, akit három feltételezett bűntársával emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítanak az 1989-es forradalom ügyében.
2018. december 21., 15:152018. december 21., 15:15
Az ügyészek szerint szándékos katonai diverzió, tudatos rémhírkeltés miatt vesztette életét sok ember Romániában Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor 1989. december 22-i menekülési kísérlete után. Megállapították, hogy a kommunista diktátor elűzése után az állam politikai és katonai vezetését a Ion Iliescu vezette Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN) ragadta magához, amely hatalmának megőrzése és legitimálása érdekében 862 ember halálával, illetve 2150 ember sérülésével járó fegyveres diverziót szervezett, amely - emberiesség elleni bűntettként - elévülhetetlen.
A vádhatóság szerint 1989. december 22-e és 30-a között mintegy 12 millió 600 ezer töltényt lőttek ki Romániában.
Iliescut és Gelu Voican Voiculescut, a CFSN kormányfőhelyettesét - a televízió adásában és közleményeiken keresztül terjesztett - szándékos félretájékoztatással és rémhírkeltéssel, a Ceausescu házaspár kivégzéséhez vezető diverzió megszervezésével gyanúsítja az ügyészség.
Bűnvádi eljárás indult Iosif Rus, a légierő volt parancsnoka és Emil (Cico) Dumitrescu, a CFSN tagja ellen is. Előbbit az otopeni-i repülőtéren egymás ellen vezényelt katonák által rendezett, 48 ember halálát okozó vérfürdő kiprovokálásával, utóbbit a televízió székházánál végrehajtott katonai diverzió megszervezésével gyanúsítják.
A katonai ügyészek két éve porolták le az 1989-es aktákat, miután az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elmarasztalta Romániát, amiért nem szolgáltatott igazságot a forradalom sebesültjeinek, illetve a halálos áldozatok hozzátartozóinak.
Korábbi nem hivatalos statisztikai adatok szerint a Temesvárról induló, Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor bukásához vezető 1989-es forradalom napjaiban 1142-en vesztették életüket, és 3138-an sebesültek meg. Túlnyomó többségük a diktátor elűzése után, amikor a lakossággal elhitették, hogy "terrorista" mesterlövészek lövöldöznek az utcákon Ceaușescu hatalmának helyreállítása érdekében.
Klaus Johannis államfő a forradalom 29. évfordulója alkalmából írt Facebook-bejegyzésében megállapította: 1989 decemberében a románok súlyos véráldozatot fizettek szabadságukért és a demokráciáért, a maga részéről pedig továbbra is harcolni fog az igazság kiderítéséért, a bűnösök felelősségre vonásáért.
"A történelem arra tanít, hogy egyetlen, saját állampolgárait megvető és megalázó rendszer sem lehet tartós. A románok nem tűrnek el többé egy önkényes, hatalmi visszaélésen, korrupción és hozzá nem értésen alapuló, az állampolgárt mélyen megvető kormányzást. Csak úgy tudunk tisztelegni a forradalom áldozatainak emléke előtt, ha határozottan ellenállunk az igazságszolgáltatás és a demokratikus intézmények elleni támadásoknak" - írta közösségi oldalán a román államfő.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!