Megrendült a faluközösségek egysége

A kötetben közzétett, a román betöréssel kapcsolatos dokumentumok sajátossága, hogy azok egy jól körülhatárolható társadalmi közeg, az unitárius egyház híveitől és tisztségviselőitől származnak. A tragikus események hatása alatt készült iratok több szempontból is értékesek. Egyfelől élethűen tárják az olvasó elé a kor történéseit és hangulatát, másfelől pedig rávilágítanak arra, hogy a székelyföldi unitárius egyházközségek hogyan élték meg a román betörést, miként reagáltak arra.

A kötetet összeállító Gidó Csaba történész, Pál János lelkész-történész és Márk Attila közül csak az utóbbi tudott részt venni az eseményen, így rá hárult annak ismertetése is. Beszélgetőtársa, Sarány István (a Hargita Népe főszerkesztője) kérdéseire válaszolva rámutatott, tulajdonképpen a székelyföldi unitárius gyülekezetek orgonáinak történetét kutatva bukkant rá a betörésről és annak következményeiről beszámoló iratokra. Néhányat közülük elolvasva rádöbbent ezek dokumentumértékére, ezért az állami és egyházi levéltárakban való búvárkodásait a továbbiakban ebbe az irányba is kiterjesztette.

A témával kapcsolatos feljegyzések tucatjait sikerült egybegyűjteni, melyek feldolgozása már meghaladta a lehetőségeit, ezért a már említett szakember ismerőseihez fordult segítségért. A könyv tartalmának összeállítása így hármuk munkájának az eredménye. Az egybegyűjtött dokumentumok túlnyomó többsége olyan egyházközségekre vonatkozik, amelyek hosszabb vagy rövidebb ideig román megszállás alatt voltak.

Megtudhattuk továbbá, hogy a feldolgozott anyagból egyértelművé válik, az 1916-os román betörés a felbecsülhetetlen anyagi károkon kívül emberáldozatokkal is járt. Ugyanakkor komoly társadalmi és erkölcsi hatása volt a székelyek életére, hiszen megrendült a székely faluközösség egysége, az egymás iránti bizalom. A fosztogató román hadsereg elől elmenekülők ugyanis hazatérésük után azzal szembesültek, hogy az ellenség mellett egyes otthonmaradt falusfeleik is részt vettek házaik és gazdaságaik kifosztásában. Ugyanakkor úgy érezték, vezetőik (elöljárók, tisztviselők, lelkészek, tanítók) cserbenhagyták őket, mert a kiadott hadiparancs szerint a 17-55 év közötti, vagyis még hadra fogható korosztálynak el kellett hagynia a veszélyeztetett területeket. Az értelmiségiek zöme pedig közéjük tartozott.

A témához illő hangulat megteremtéséről Ürmösi Incze Hunor énekes és Iffiú Szabolcs prímás gondoskodott.