Megőrizni a munkahelyeket

Csak magukra számíthatnak ebben a nehéz helyzetben a vállalkozások, mert a kormány intézkedései nem ébresztenek bizalmat az emberekben.

Bartos Loránt

2020. április 03., 00:052020. április 03., 00:05

A gazdaság nem egy jármű, amelynek a motorját, ha este leállítjuk, akkor reggel újból indul – érzékeltette a gazdaság fő gondját a szenátor, aki szerint nem lesz könnyű a talpra állás. „Egy összetett problémáról van szó, hiszen a kényszerszabadságra küldött emberek eleve kevesebb pénzt kapnak majd, így a gazdaságba visszaforduló összeg is csökken. Szintén negatív tendenciába fordult a vállalatok piaci szervezőképessége, csökkenni fog az össztermelés, ami óvatos becslések szerint akár húsz százalékra is visszaesik a második negyedévben. Csökken a fogyasztás, és az a gyanúm, hogy a turizmus sem fog egyből újra dübörögni, az emberek nem fognak egyből kirándulni menni. Válsággal nézünk szembe, de ha tartalékolunk és bizalommal nézünk a jövőbe, akkor valahogy kilábolunk ebből is” – magyarázta.


A szenátor szerint az árak azért emelkedtek, mert akadnak piaci ügyeskedők, de ehhez hozzájárulhatott a nyersanyagok árának a növekedése, a beszerzési nehézségek is. „A piacon kevesebb az ajánlat, az árak ehhez igazodnak. Az alapélelmiszerek szerintem részben azért drágultak, mert jelenleg más pluszköltségek is bejöttek, ami ezt eredményezte” – vélekedett Fejér László. Úgy véli, egy átlagos vállalkozó most azon van, hogy a cégét életben tartsa, de ez nem mentesíti a spekulánsokat, akiket felelősségre kell vonniuk a hatóságoknak.


A banki hiteltörlesztéssel kapcsolatosan kifejtette, nem arra számított, mint amit a kormány kitervelt. „Ez a nesze semmi, fogd meg jól tipikus példája. A hitelszerződések eleve tartalmaznak a vis major esetekre kitéteket, amiket a kormány felhatalmazása nélkül is életbe lehet léptetni szükség esetén. Az átütemezéssel kapcsolatos rendelet ebben a formájában egy nagy nulla. Az elfogadható az lett volna, ha az állam felvállalta volna a kamatköltségeket, ezzel szemben a kamatos kamatot vezették be, ami további kiadásokat eredményez. Ez azt jelenti, hogy 2021 januárjában több pénzt kell majd fizetniük azoknak, akik ezzel a lehetőséggel élnek. Az RMDSZ ezzel nem ért egyet, ezért ennek eltörlését szavaztuk meg a szenátusban. A Román Nemzeti Banknak kellett volna csökkentenie az alapkamatot legalább egy százalékra, mert ez mindent magával visz, de erről nem született döntés” – mondta, hozzátéve, hogy szenátorként kezdeményezni fogja, hogy a kamatokkal engedmények szülessenek, ne a bankok nyerészkedjenek ebben a helyzetben.


Úgy véli: a gazdaság talpra állításához igénybe kell venni az uniós kohéziós alapokat, folytatni kellene a nagy beruházásokat. „A katonai kiadásokat át lehetne ütemezni, hiszen akár négymilliárd eurót lehetne csak onnan belenyomni a gazdaságba, további hármat a kohéziós alapokból, és akár egymilliárd eurót a speciális nyugdíjak kilencvenszázalékos megadóztatásából, amit az RMDSZ javasolt; ez már adna egy komoly lökést a lelassult gazdaságnak” – summázott. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés