2017. augusztus 10., 00:152017. augusztus 10., 00:15
Avagy nem is azok? Immár rendszeres hallgatója és élvezője lettem a vasárnap déli fúvós-zenének, s meglepődve látom minden alkalommal, hogy a közönség nagyrészt mindig szinte ugyanaz, egészen kicsi gyerekektől nagyon idős emberekig. Aki annak idején kitalálta – most Sebestyén Lajos zenetanár úr jut eszembe, aki, úgy tudom, elsőként lépett fel zeneiskolai fúvósaival a zenepavilonban évekkel ezelőtt –, jól számított: nem csupán szórakoztatják az idegyűlteket, de belopnak a hallgatók fülébe és szívébe igen rangos zeneműveket. Nagyszerű dolog, hogy minden vasárnapra jut a környékről egy-egy fúvószenekar, s mindannyiszor láthatjuk, milyen nagy megtiszteltetés számukra ez a rendhagyó fellépés, annak a pár tucatnyi nézőnek még ebben a heves nyárban is segítenek jobban elviselni a hőséget, s ahogy elnézem a jelenlévőket, az egyedüllétet.
Ami azonban számomra felette üdvös, hogy a tizenöt–húsz tagú vagy még népesebb zenekarokban felfedezem tanítványaimat, egyikben többet, másikban kevesebbet,. Megnyugtató látni, ha már a könyv nem is tölti ki szabad idejüket, ott van a hangszer, a trombita, a vadászkürt, a dob, a klarinét, s teszik dolgukat olyan komolyan, hogy az ember elfelejti év közbeni rakoncátlankodásaikat, s irigykedve gondol arra, miért is nem akadt hajdanán olyan karmester, aki felvállalta volna a hangszeroktatást. Meglepetést okoznak ezek a fiúk, s persze, a leányok is, akik itt-ott feltűnnek egyik-másik együttesben, s arra is gondolok, miért is nincs minden iskolának külön fúvószenekara, ha már a tanítványok egymás után jelennek meg, vasárnaponként az Erzsébet-parki pavilonban.
Jó pár héttel ezelőtt, az Iskola másként idején a Puskás Tivadar Szakközépiskolában vagy tíz, de talán tizenöt legény muzsikált együtt, három nap alatt végigjátszottak legalább három előadásra való műsort, s akadt közöttük irányító, zenekarvezető, s habár jó néhány zenekart képviseltek, könnyen megszületett az összhang, az együttzenélés öröme, az oly előszeretettel emlegetett harmónia.
Ki merné azt mondani, hogy ezek a fúvós legények és lányok nem érdemelnek tízest zeneszeretetből, a magyar népdalkincs iránti elkötelezettségből!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!