
Viszonylag rövid időszak, három esztendő lepergése alatt immár második alkalommal szervezett Erdővidéken riporttábort újságírók és médiafotósok számára a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete (SZMÚE).
2022. augusztus 04., 00:332022. augusztus 04., 00:33
Elsősorban azért, mert a 2019-ben összegyűjtött anyag könyvbe fűzött megjelentetését ugyanis, a 2020-ban nyakunkba szakadt koronavírus-járvány meghiúsította. A felfrissítését Kovászna Megye Tanácsának és Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának pályázat útján elnyert anyagi támogatása tette lehetővé.
Az egykori bányászvidék központjában és környékén eltöltött tartalmas napok alatt a jelen lévő tollforgatók, valamint a fényképezés megszállottai betekintettek néhány népi mesterséget űző szakember műhelyébe. Megtapasztalták, hogy itt-ott élnek még, a Székelyföldet valaha erőssé tevő közösségi szokások. Hagyományos ételeket kóstoltak meg, és ma már ritkaságszámba menő ízekkel ismerkedtek.
Felemelő és lesújtó múltbéli cselekedetek emlékét elevenítették fel. Megismerték az itt élők mindennapjait és a jövőre vonatkozó elképzeléseit.
A begyűjtött ismeretek, rögzített pillanatok, elhangzott beszélgetések kötetbe szerkesztett változatát az egyesület 2023 folyamán szeretné az olvasók asztalára helyezni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!