
Levélben indokolta meg Klaus Johannis államfő Viorica Dăncilă miniszterelnöknek, miért utasította el előbb Lia Olguţa Vasilescu és Ilan Laufer, majd Vasilescu és Mircea Drăghici kinevezését.
2019. január 10., 13:362019. január 10., 13:36
Az egyik levélben az elnök rámutat, Lia Olguţa Vasilescu volt munkaügyi miniszternek nincs kellő tapasztalata szállításügy terén, ezért utasította el miniszteri kinevezését. Az Ilan Laufer fejlesztési miniszteri kinevezésére vonatkozó javaslatot pedig azért nem fogadta el, "mert az azt kísérő dokumentációból nem derül ki, hogy a jelölt eleget tesz az alkotmány 105-ös cikkelye, illetve a kormány működéséről és megszervezéséről szóló, 2001/90-es törvény 2. cikkelye által előírt követelményeknek" - áll a levélben.
Az ezt követő másik két javaslat - amelyek értelmében Mirce Drăghici-ot jelölték a szállításügyi minisztérium, Lia-Olguţa Vasilescut pedig a regionális fejlesztési tárca élére - elutasítását szintén azzal indokolja Johannis, hogy azok nem tettek eleget a törvényi követelményeknek, és szintén az alkotmány 105-ös cikkelyére, illetve a 2001/90-es törvényre hivatkozik.
Az Államelnöki Hivatal január 3-án közölte, hogy Klaus Johannis aláírta a regionális fejlesztési és szállításügyi miniszteri tisztség megüresedését megállapító elnöki rendeletet. Egy nappal később az elnök bejelentette, hogy elutasítja az e miniszteri tisztségekre jelölt személyek kinevezését.
Ezt követően a kormány Eugen Teodorovici-ot jelölte az ügyvivő fejlesztési miniszteri, illetve Rovana Plumbot az ideiglenes szállításügyi miniszteri tisztségbe. Ezeket a jelöléseket jóváhagyta Johannis.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!