Megháromszorozódik a megyei kórház sürgősségi osztályának befogadóképessége

A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház bővítése nemsokára befejeződik, egy-két hónap múlva sor kerülhet az avatásra, megnyitásra.

Székely Hírmondó

2024. február 28., 19:592024. február 28., 19:59

A megyei sürgősség új épületének, épületrészének átadását tavaly év végére tervezték, de a munkálatok megkezdése óta eltelt években jelentősen emelkedtek az építőanyagárak, ennek fő oka az ukrajnai háború – tájékoztatott Henning László, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke. Az anyagbeszerzés akadozott, és emellett menet közben módosítani kellett az építkezés eredeti költségvetését, a megyei önkormányzat például tavaly év végén jelentette be, hogy több mint 1,2 millió lejjel emelkednek a költségek.

Kezdetben azzal számoltak, a fejlesztés 7,5 millió lejbe kerül (plusz áfa), ebből körülbelül 1,5 millió lejt szántak berendezésre a korszerű orvosi készülékekkel (lélegeztető-gépekkel, röntgengéppel stb.) együtt. A végelszámolás összege áfával együtt azonban várhatóan jóval túllépi a 10 millió lejt.

A háromszéki egészségügyi, illetve sürgősségi ellátás minőségét és hatékonyságát jelentősen javító beruházás java része európai uniós pénzforrások felhasználásával történt, az illetékes romániai régiófejlesztési hatóság felügyeletével. A megyei önkormányzat költségvetési hozzájárulására, vagyis a teljes költség 2 százalékát kitevő önrészre külön előírások vonatkoznak.

Galéria

Az építkezési munkálatok kivitelezője a Hargita megyei, székelyudvarhelyi székhelyű Viaduct Kft. A sürgősségnek külön betegellátó osztály lesz felnőtteknek és a gyermekeknek, a harmadik főosztályon kapnak helyet a korszerű testvizsgálati berendezések (röntgen, ultrahang stb.). Jelen időszakban éppen a berendezések, készülékek beszállítása és elhelyezése zajlik.

A bővítésnek köszönhetően jelentősen csökkenhet a sürgősségre érkező páciensek várakozási ideje, ugyanakkor 6–8 mentőautó egyidejű állomásoztatására is lehetőség nyílik. A fejlesztést bemutató sajtótájékoztatón elhangzott, a megyei kórház sürgősségi osztálya páciensforgalmának évi átlaga elérte a 36 ezret, ami igen nagy szám, és egyik magyarázata az, hogy sokan a sürgősségre mennek olyan panaszokkal is, ami a háziorvos hatáskörébe tartozna.

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust