
73 éves korában elhunyt Mihály Tamás, az Omega együttes Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas basszusgitárosa.
2020. november 21., 17:072020. november 21., 17:07
Mihály Tamás (1947-2020) meghatározó alakja volt a hazai rockzenének, az Omega mellett szólólemezei és színpadi művei is maradandóak – írták az oldalon.
1967-től volt az Omega együttes tagja. Presser Gáborral nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az Omega a magyar beategyüttesek élvonalába került. Presser Gábor kilépése után a legtöbb Omega-dalt ő írta.
1983-ban szólóalbumot készített Szintetizátor-varázs címmel, amelyen Liszt Ferenc és Richard Wagner szerzeményeit dolgozta fel. Ő komponálta 2006-ban az 1956-os forradalom jubileumára készült 56 csepp vér című musical zenéjét.
Munkásságát 1987-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével, 2000-ben Huszka Jenő-díjjal, 2007-ben Artisjus-díjjal ismerték el, majd 2013-ban az Omega együttes tagjaként megosztva Kossuth-díjat kapott. Mihály Tamás 2014-ben Basszus! Omega! Egy életre szól címmel könyvet írt az együttes történetéről.
Az együttes billentyűse, Benkő László szerdára virradó éjjel, 77 éves korában hunyt el. Benkő László 1962-ben alapító tagja volt az Omegának.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!