Megbírságolta a fogyasztóvédelem a sepsiszentgyörgyi uszodát

Bepanaszolta egy szülő a Kovászna megyei fogyasztóvédelemnél a sepsiszentgyörgyi Román Vilmos városi uszodát, mert annak ellenére, hogy megvásárolta fiának a belépőjegyet az úszásoktatásra, nem engedték be őt a medencéhez. 

Bodor Tünde

2023. október 31., 18:382023. október 31., 18:38

A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség által Facebookon közzétett panaszlevél szerint a szülő délután 16.30-kor érkezett az uszodába, ahol jegyet váltott ötéves fiának a délutáni úszásórára, de pár perccel később 

a már átöltözött gyermeket a pénztáros nem engedte be úszni, arra hivatkozva, hogy az oktató nélkül a gyerek nem mehet be.

Az uszoda alkalmazottja azt tanácsolta a szülőnek, hogy beszéljen telefonon az úszásoktatóval, ez azonban nem volt lehetséges, mert az oktató már a medencében volt a tanítványaival. A szülő elismerte, hogy késett egy kicsit az óráról (a városi közlekedési viszonyok miatt), de nem találta jogosnak, hogy nem vehet igénybe egy kifizetett szolgáltatást, és a jegy árát, a 9 lejt sem adták vissza neki, nyomós indok nélkül ugyanis a pénztáros ezt nem tehette meg.

A panaszos a fogyasztóvédelemhez írt jelentésben azt is felvetette, hogy remélhetően nem etnikai jellegű problémáról van szó, mivelhogy ő maga – ahogy fogalmazott: „kreol”.
Azt is közölte a hatósággal, hogy pénzét vissza akarja szerezni és elvárja, hogy a ReKreatív bocsánatot kérjen tőle.

A panasz nyomán a Mircea Diacon vezette Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal ellenőrzést tartott az uszodában, ahol lejárt szavatosságú fertőtlenítőszerre bukkantak.

A panasz és az említett szabálytalanság miatt a hatóság 5000 lejre büntette az uszodát és kötelezte a jegy árának visszatérítésére is.

A történteket követően hétfőn a több önkormányzati sepsiszentgyörgyi szabadidő-létesítményt működtető ReKreatív Rt. közleményben indokolta meg a történteket. 

Ezek szerint az uszoda belső rendszabályzata előírja, hogy a gyermekek csak az oktatóval együtt mehetnek be a medencéhez, az oktatás megkezdése előtt tíz perccel. Így tudnak az úszómesterek felelősséget vállalni a 14 éven aluli gyermekekért egészen az oktatás végéig, míg átadják őket a szülőknek.
Ez a szabályzat ki van függesztve a pénztárnál, és azt is tartalmazza, hogy a szolgáltatást igénybe vevő személy az uszoda, illetve az úszásoktatás órarendjét is tudomásul veszi, illetve tiszteletben tartja. A belépőjegy megvásárlása tehát a szabályzat elfogadásával egyenértékű.

Az uszodát működtető részvénytársaság közli továbbá, hogy „nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy a Sepsi ReKreatív Rt. nem rendelkezik úszásoktatás-tanfolyam szolgáltatással, ezeket cégünkkel szerződésben álló úszásoktatók biztosítják, a szerződésben kikötött konkrét feladatok és kötelezettségek alapján”.

Felvetődhet a kérdés, hogy miért vette el a jegy árát a pénztáros, ha a gyerek nem mehetett be, de erre az uszodafenntartók szerint az a magyarázat, hogy

„egy átlagos napon közel 100 darab jegyet váltanak oktatásra délután 15 és 18 óra között, a pénztárnál lévő kollégáknak nincs tudomásuk az oktatók egyénileg felállított órarendjéről és az órák résztvevőinek számáról”.

Ami a lejárt fertőtlenítőszert illeti, az tulajdonképpen egy vezetékek, kazánok tisztítására és vízkőmentesítésére, illetve gépek külső lemosásra szolgáló, biológiailag lebomló oldat, amelynek címkéjére a gyártó tévedése miatt rosszul volt felírva a szavatosság lejártának dátuma. Ezt a beszállító hivatalos nyilatkozatban elismerte és új terméket adott a kifogásolt – egyébként meg sem bontott tétel – helyett, de ezt a fogyasztóvédelem nem vette figyelembe.

A Sepsi ReKreatív megfellebbezte a büntetést, mivel nem ért egyet a neki felrótt egyik kihágással sem. Értelmezésében eleget tett a saját belső rendszabályzatában foglaltaknak, vagyis biztosította a feltételeket az úszáshoz és az úszásoktatáshoz, így arra a következtetésre jut, hogy nincs jogi alapja a jegyár visszatérítésének és azt csak akkor fizeti vissza a reklamáló szülőnek, ha a bíróság kötelezi rá.

Fotó: Bús Ildikó

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust