A türelem nem csak rózsát terem, hanem alkalomadtán focigyőzelmet is. A sok döntetlen után a Sepsi OSK stratégiai fontosságú mérkőzésen nyert 3–0-ra a Hermannstadt ellen, nem lehetetlen, hogy ez dönt majd a rájátszásos helyek egyikéről.
2019. szeptember 23., 07:112019. szeptember 23., 07:11
A „ki-ki meccsekre” jól oda kell figyelni, ez a nagyszebeniekkel együtt 5-6 csapatot jelent, szerencsésebb esetben 3-4-et. Az viszont valószínű, hogy a rájátszáshoz nem lesz elég, ha az OSK a következő 10 fordulóban is kétszer győz és hétszer döntetlent játszik, noha ez önmagában nem kudarctörténet. Több győzelem kell az előző bajnoki idény végeredményének megismétléséhez vagy javításához!
Egy másik sepsiszentgyörgyi csapat sikeresebben gyűjti a győzelmeket, noha az ő esetében még a „mérkőzéseket” is szívesen mellőzné minden magyar ember. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat többször és több helyen bepanaszolta a román futballszurkolók magyargyalázó megnyilvánulásait, az egyik utóbbi folyamodványa is sokat nyomott a latban, amikor az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) úgy határozott, a román válogatottnak zárt kapuk mögött, szurkolók nélkül kell lejátszania a soron következő hazai Európa-bajnoki selejtezőjét.
Azt a román–norvég találkozót érinti a büntetés, amely a román–svéd viadal mellett a selejtező csoport második helyezettjéről dönthet. A szurkolói ostobaság netovábbja az, hogy a románok olyan mérkőzéseken kiáltoztak percekig magyarellenes rigmusokat, ahol nem is magyar csapat volt az ellenfél. Igaz, a jogvédő szolgálat jelentései a Sepsi OSK és a Kolozsvári CFR bajnoki mérkőzésein tapasztalt magyarellenes megnyilvánulásokat is felróják az UEFÁ-hoz és FIFÁ-hoz címzett leveleikben.
Mi a tanulság? Kitartóan folytatni kell a küzdelmet, és következetesen jegyezni, jelenteni kell minden magyarellenes ultranacionalista megnyilvánulást. Csak így lehet remélni azt, hogy a gyalázkodók jobb belátásra térnek – akár félve, akár józan észre hallgatva. Persze, a sportszerűség elve nemcsak a románokra vonatkozik. Az UEFA a magyar labdarúgó-válogatottat is arra kötelezi, a szurkolóinak szlovákellenes gyűlölködő megnyilvánulásai miatt néptelen lelátók előtt, zárt kapuk mögött játssza októberi, Azerbajdzsán elleni Eb-selejtezőjét…
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!