
Tavaly januárban sokan akartak segíteni az akkor kétéves, neuroblasztómával (idegrendszeri daganattal) diagnosztizált sepsiszentgyörgyi Imreh Kincsőn.
2019. január 22., 00:042019. január 22., 00:04
Imreh Gábortól, a kislány édesapjától tudjuk, hogy a tavaly elvégzett szövettani vizsgálattal a daganat legsúlyosabb formáját diagnosztizálták, és már több áttétet is találtak a kislány szervezetében. Ezért nyolc alkalommal kemoterápiával kezelték, utána vált műthetővé az addigra összehúzódott legnagyobb tumor. Ezután még egy csontvelő-átültetésre is sor került, az ilyenkor megszokott rendkívül szigorú higiéniai követelmények miatt a kislány és édesanyja egy hónapig ki sem mozdulhatott a kórházi szobából. Szeptemberben még tizennégyszer sugarazták a kis beteget. Több mint 11 hónap után, novemberben a család hazajött, újra be kell illeszkedniük az itthoni hétköznapokba. Kincső fenntartó kezelést, magas dózisú A-vitamint kap, itthonról járnak kéthetenként kontrollra, illetve háromhavonta mágnesesrezonancia-vizsgálatra, ahogy azt a kezelési protokoll előírja.
Az adakozók, egyesületek és az egyház részéről érkező támogatást a család részben a kezelési költségekre, részben a hosszú távolléthez szükséges dolgok beszerzésére, az utóbbi időben pedig a budapesti albérletre meg az utazásra fordította és fordítja a jövőben is, hiszen a kezelés még hosszú ideig elhúzódhat. Kincső vakcináinak hatásai „törlődtek”, ezért ezeket az oltási tanácsadó által javasolt ütemezés szerint újra meg kell kapnia, miután a vérképzése teljesen rendbe jön, ezután – de még nem tudni pontosan, mikor – mehet majd óvodába.
Imreh Gábor azt is elmondta, nagy erőt adott a családnak a hosszas küzdelemhez az emberek szolidaritása, amit nemcsak pénzbeli adományaik által juttattak kifejezésre. Sokan átvettek tőlük a hétköznapok terheiből, vagy csak folyamatosan éreztették velük, hogy nincsenek egyedül, hazavárják őket. A család mindenkinek nagyon hálás mindennemű támogatásért.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!