Még egyenesebb beszéd

Jegyzetet közölt a minap Zubreczky Antal a lapban Egyenes beszéd cím alatt, minek veleje az, hogy a szükséges egymillió aláírás nem lesz meg a nemzeti régiókról szóló kezdeményezéshez, de ha meglesz, sem történik semmi, mert a (nagy)hatalmi érdek mindent eltapos mind belföldön, mind a nagyvilágban, lásd a Iohannis elnök fölöttébb furcsa viselkedését a kisebbségi ügyekben, vagy az USA elnökének legutóbbi indiai kalandját, mikor is azt tüntette ki, aki fegyvervásárlási egyezményt írt vele alá. A jegyzetírónak vannak még példái, egytől egyig meggyőzőek lehetnének, ezt nevezi ő egyenes beszédnek. A kiábrándulás a világdemokrácia állásából több mint jogos, hiszen ki tagadhatná, hogy amit az idézett példák üzennek, az több mint egyértelmű, akár együtt búslakodhatnánk a szerzővel, mert nem káröröm, nem is cinizmus, ami belőle beszél, hanem a legtisztább kétségbeesés, noha reálpolitikai felismerésnek is lehetne becézni.

Hogy mégsem az? Erre akarok kilyukadni, de előbb méltassuk a szerzőt, mert megérdemli. Mondja is szegény, hogy ezúttal félreteszi a tréfát, a finom iróniát – és milyen kár, hogy félreteszi. Rég nem kacagtam akkorát, mint amikor Antigoné helyett Bangóné című jegyzetét olvastam nem is olyan régen, s még sorolhatnám humorosabbnál humorosabb megállapításait vagy éppen címeit. Én akkor nyomban az év legjobb címévé is megtettem volna a kérdéses jegyzetét, lapunk méltányolhatná az ilyen teljesítményeket, mert csak értékét növelnék. A szerző élvezettel ejti el prédájául közéletünk fonákságait, kár, hogy most a kiábrándultság húrjainak pengetésére tért át.

No, de nem gondolta komolyan, akármilyen humortalan régiókba tévedt. Nem gondolhatja komolyan, hogy egy milliósnál nagyobb nemzetrész lemondhat önmagáról, hogy ne hagyatékozza utódaira – még születnek magyarok Erdélyben és a Székelyföldön – vágyát a megmaradásra, hogy lemondjon az önrendelkezés Európában igenis elérhető formáiról. Ráadásul a nemzeti régiók még nem az áhított autonómia, még nem a dél-tiroliak által élvezett jogállapot. Amit jó hetven-nyolcvanévnyi küzdelem után kaptak meg anyaországuk, Ausztria támogatásának köszönhetően. Márpedig nemzeti kormánya van a mienknek is.