Még egy EMNP-kongresszus

Ismét kongresszusra készül az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). Ezzel semmi gond nem volna, hiszen választások előtt minden párt igyekszik rendezni sorait – az kissé szokatlan, hogy legutóbb három hónappal ezelőtt tartott tisztújító küldöttgyűlést az alakulat. Az okokról Bálint Józsefet, az EMNP Kovászna megyei elnökét kérdeztük.

2019. augusztus 28., 00:292019. augusztus 28., 00:29

A megyei elnök elmondta: azóta számos változás bekövetkezett, van például olyan országos alelnök, aki lemondott, és más tisztségek is megüresedtek az országos vezetőség soraiban; ezeket pótolni kellene. Bálint nem próbálta megkerülni a választ, amikor arról kérdeztük, hogy nem az elnökség legitimitását kell-e megerősíteni, elvégre köztudott, hogy per folyik a legutóbbi elnökválasztással kapcsolatban (amit Csomortányi István egyetlen szavazattal nyert meg Soós Sándor ellenében – szerk.).

– Igen, az egyik elnökjelölt valóban beperelte a szervezetet, és az semmiképpen sem volna jó, hogy mondjuk az önkormányzati választások előtt a törvényszéket járjuk és egymással vitatkozunk, ahelyett, hogy a kampánnyal foglalkoznánk. Az országos elnökség szerint egy új küldöttgyűléssel okafogyottá lehetne tenni a bírósági eljárást – véli Bálint József.

Ezzel szemben néhány napja Soós Sándor , az EMNP korábbi alelnöke (azóta kilépett a pártból is) a sajtónak úgy nyilatkozott, a párt hiába hív össze ismét küldöttgyűlést, és tart új elnökválasztást, „az sem lesz szabályszerű”. Ennek pedig az az oka – mondja a volt alelnök –, hogy az az elnökség hívta össze, amelyet szabálytalanul választottak meg úgy, hogy a választás eredményét nem is iktatták a törvényszéken, tehát – formailag – a régi elnök van hivatalban, akinek viszont azóta lejárt a mandátuma. A küldöttgyűlést szeptember 12-ére hívták össze Marosvásárhelyre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés