Még bővíthető a fesztivál

Minden szempontból sikeresnek értékelték a 6. SIC Feszt– Székelyföldi Szabadegyetemet a szervezők.

2019. augusztus 22., 00:252019. augusztus 22., 00:25

– Idén egy nappal hosszabb volt, és több mint 30 százalékkal többen vettek részt a rendezvényen, nemcsak a bulikon, hanem a különböző foglalkozásokon, programokon is – mondta el Kelemen Szilárd, a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) elnöke.


– Ez a fesztivál abban különbözik az összes többitől, hogy szakmai, nevelési, oktatási programokat is tartalmaz, amelyekre az egész megyéből érkeztek érdeklődők – mondta az esemény főszervezője.
Kiemelte a szombati napot, amikor a családokkal együtt több mint négyezer személy fordult meg Sugásfürdőn. Ennek ellenére az egész rendezvény alatt a sürgősségi ellátást biztosító Salvatore Egyesületnek mindössze négyszer kellett közbelépnie, ami ekkora tömeg mellett „vállalható szám”.

Kelemen szerint bebizonyosodott, ha odafigyelnek a fiatalok igényeire, akkor igenis aktívan részt vesznek a közös tevékenységeken, és nem csak az egyébként „nagyon komoly fény- és hangtechnikát” használó színpad előtt buliznak.


A HÁRIT elnöke bejelentette: a bilete.ro honlapon 30 lejért máris lehet úgynevezett ananászbérleteket vásárolni a 2020. augusztus 6–9. között esedékes 7. kiadásra, amelynek résztvevőit még idén bejelentik. Az ananász onnan jön, hogy az idei fesztiválnak ez volt a jelképe. Antal Balázs ötletgazda szerint a választott jelkép bevált, mert mindenki meg akarta nézni, hogy mit keres Székelyföldön egy ananász a plakáton vagy a rendezvény Facebook-oldalán. A mintegy száz önkéntest koordináló HÁRIT-ügyvezető megállapította: az önkéntesek derekasan helytálltak, élvezettel végezték munkájukat, amit az is bizonyít, hogy 90 százalékuk jelezte, jövőre is részt vállalna a lebonyolításban, de akár a szervezésben is.


Bodor Loránd, a helyet biztosító Rekreatív Rt. vezetője úgy vélte: a rendezvény megmutatta, hogy Sugásfürdőre nem csak a középkorúak, hanem a fiatalok is szívesen járnak. Grüman Róbert, a háromszéki RMDSZ ügyvezető elnöke, egykori HÁRIT-elnök úgy fogalmazott: bár hiányosságok adódtak (változatlanul nem egyszerű feladat éjjel 3-kor 1500 fiatalt lehozni a városba), a SIC Feszt továbbra is a háromszéki ifjúság „első fesztiválélménye” marad, hiszen a szülők nem szívesen engedik el kamasz gyerekeiket a Maros és Kolozs megyei „nagy” fesztiválokra. „Nagyon nagyok” továbbra sem akarnak lenni, a cél családias, biztonságos, a háromszéki fiatalok zsebpénzéhez mért kikapcsolódási lehetőséget ajánlani.


– A SIC Feszt a háromszéki fiatalok körében elérte azt a szintet, hogy ők nem szeretnének ebből kimaradni. További támogatókat keresünk, hogy pénzben is elérhető szinten tudjuk tartani a rendezvényt – közölte Grüman.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés