Másképp ünneplünk idén

Teljesen átírta a 2020-as évet a koronavírus-járvány, más volt idén az oktatás, a munka és a nyaralás, és teljesen más lesz az év vége is. Az ünnepek nem a megszokott módon zajlanak majd, elsősorban a korlátozások, másodsorban a személyes jelenlét hiánya miatt.

Bús Ildikó

2020. november 19., 00:202020. november 19., 00:20

A karácsonyhoz tartozik a boltokban hömpölygő tömeg, a vásárok hangulata, céges bulik, családi ebédek és baráti látogatások – ez viszont idén egészen biztosan nem így lesz. A szabályozások nemcsak tiltják ezeket a tevékenységeket, de komoly büntetést is kockáztatnak azok, akik megszegik azokat. Először is elmaradnak a nagy bevásárló körutak és a karácsonyi vásárok, az üzletek már most várják a vásárlókat, hogy elkerüljék a decemberi tömeget, a vásárokat pedig nem szervezik meg, az árusok az online térbe költöztek portékáikkal. Remélhetőleg kisebb társasággal, családdal a hangulat kedvéért lehet majd forralt borozni a különböző éttermek teraszán, de a karácsonyi hangulathoz ez kevésnek bizonyul.

Elmaradnak továbbá a céges bulik is, ami talán még azoknak a kollégáknak is hiányzik majd, akik egyébként korábban inkább távolmaradtak a hangos rendezvényektől, a hosszú home office után azonban szívesen lazítanának munkatársaikkal. Vírushelyzetben azonban nem kockáztatnak a cégek, rendezvényt pedig amúgy sem lehet szervezni, így marad az esetleges anyagi kárpótlás vagy az ajándék az alkalmazottaknak.

A Mikulás is csak lopakodva érkezik idén, kijárási tilalom miatt nem sokan öltik magukra jelmezét, hogy megörvendeztessék a gyerekeket. Remélhetőleg azért ajándék kerül a cipőkbe! A különböző civil szervezetek, amelyek korábban Mikulás-járást szerveztek a városban vagy a kórház gyerekosztályán, idén nem tehetik meg, a csomagokat mégis elküldik önkénteseikkel a rászorulóknak.
Az ünnepi asztalt sem üli körül ebben az évben a nagycsalád, a külföldön élő rokonokkal marad a Skype-karácsony. A határzárak miatt kevesebben jönnek haza, főként, hogy karanténban kellene tölteniük a teljes ünnepi időszakot. Ezért a vírus okozta érzelmi válság tetőpontja lehet ez a karácsony, hiszen sokan, akik külföldön élnek, dolgoznak, csak ilyenkor találkozhattak volna szüleikkel, testvéreikkel.

Bár egyelőre nem vezettek be pluszkorlátozást a családi karácsonyozásra, mégsem javasolják a nagyobb vacsorákat, főleg, ahol idős személyek is élnek a családban, így felelősségteljesebb döntés, ha idén elmarad a közös ünneplés. A hagyományos ünnepi ebédek átalakulása mellett, más programok is elmaradnak: kétséges, hogy lesz-e korcsolyapálya és síszezon, de azt már tudni, hogy a mozik zárva lesznek, és elutazni sem lehet az országból.

Végül a szilveszter, az év vége sem a megszokott módon alakul, nem valószínű, hogy tűzijátékkal és utcabállal búcsúztatjuk az óévet. A vendéglős bulik is elmaradnak, a házibulik pedig korlátozott számú résztvevővel, csendesebben zajlanak majd. Felmérések szerint visszatér a retró-szilveszter, azaz többen a televízió előtt pezsgőzve várják majd az új, egészségesebb évet. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés